Az
intézményi fenntartóváltás hatásai és az abból fakadó változások menedzselése
az oktató-nevelő tevékenységekben
Ahhoz,
hogy napjaink oktató-nevelő tevékenységi rendszerét legjobban átlássuk,
szubjektív módon kell áttekintsük a múlt történéseit. Az előző közoktatási
törvény 1985-ben látott napvilágot és a liberalizmus elveire épült. Megszüntette
a szakfelügyeleti rendszert és a tanácsi irányítás a működés feletti
törvényességi - jogszabályi szabályozás szerinti - felügyelet lett. A 102/1985
Művelődési Minisztérium által kiadott utasítás hatására a következő években
kiteljesedik a megyei Pedagógiai Intézetek tevékenységi körei, hiszen az összes
óvodát és iskolát szakmai szempontokból segíti. Mivel az önkormányzatok finanszírozási
lehetőségei a 2000-s évek elejére megcsappantak, nagyobb befektetői
támogatással rendelkező magánintézetek létrejöttét tette lehetővé, ami tönkre
tette az állami Pedagógiai Intézetek jövőjét.
A
2011. évi CXC. a köznevelésről szóló törvény hatékony változásokat tartalmaz
ezen intézetek munkájára nézve is, amelyek fontos szerepet töltenek be az
oktatási intézmények életében, hiszen állandó szakmai segítséget biztosítanak
mind a pedagógusok, mind a tanulók, mind a szülők számára. A nyilvánvaló tények
igazolták, hogy az 1985-ben elfogadott közoktatás törvény - generációs
összeférhetetlensége miatt, politikai vezetéstől függetlenül - komoly átdolgozásra,
átszervezésre szorult minden tekintetben. A köznevelési törvény értelmezése
szerint a pedagógus feladatköreiben az oktató munka mellett a nevelő
tevékenységek is előtérbe kerültek. Igény mutatkozott a tanulók 16 óráig - és
azon túli - foglalkoztatására, feladatellátására az iskolai kereteken belül,
mert a szülők gyakran - az egyre szaporodó családfenntartási nehézségei és
elvárásai miatt - nem tudtak megfelelő felnőtt felügyeletről gondoskodni
gyermekük számára. Ennek eredményeként a pedagógus - oktató tevékenysége
mellett - nevelői feladatai, hatásai is kibontakozhattak, bár az igazán
tekintélyt parancsoló és példaértékű pedagógusok a korábbiakban is megtalálták
a módját a tudásanyag átadásának legélvezetesebb módjára és az emberi jótékony
jellemvonások együttes fejlesztésére.
Kollektív szemléletbeli
változásokat is csak az új köznevelési törvény hozott, hiszen tudatosította a
pedagógus társadalomban, hogy nem elég megfelelő szintű szakmai oklevelet
szerezni, azt naprakész tudással, új ismeretekkel, tapasztalatokkal és
eredményekkel kell kitölteni.
Állami részről
így megmutatkozott az igény a legjobb szakemberek megjelenésére, a hatékony tanügy-igazgatási
rendszer megfelelő képviselőire, ellátóira.
2013. Szeptember 1-én
hatályba lépett a 2011. évi CXC. a köznevelésről szóló törvény azon szakasza,
amely rögzítette - többek között - a pedagógus munkakör további működésének
szabályait. A három – pedagógiai tevékenységeket közvetlenül érintő -
legfontosabb változás az általános iskolában 16 óráig szervezendő foglalkozások
megjelenése, a pedagógus életpályamodell bevezetése és a kötött munkaidő
szabályozás rögzítése volt.
2012. Október
végéig az önkormányzatok nyilatkozatott tettek, hogy a későbbiekben mekkora
önrésszel kívánják a város intézményeinek finanszírozási terheit vállalni, így
- az előzetes igény és szándéknyilatkozatokhoz igazodva - döntöttek az
intézmények fenntartói meghatározásáról.
Az
óvodai ellátás a települési önkormányzat, vagy az azt vállaló egyház kötelező
feladata maradt. A szakképző- és szakiskolák, valamint a kollégiumok
a megyeközponti tankerület fenntartói irányítása alatt működtek tovább, az általános
iskolák, alapfokú művészeti iskolák és gimnáziumok fenntartói feladatait a 2013.Január 1-től
a - 202/2012. (VII.27.) Korm. rendelet alapján - a Klebensberg
Intézményfenntartó Központ látta el. A KLIK központi vezetési nehézségei - a
198 tankerület irányítási feladatait ellátva - sokkal nagyobb terheket róttak a
vezető tisztviselőire, hiszen az eddigieknél nagyobb munkaerő kapacitás és megnövekedett
finanszírozási keret állt hirtelen rendelkezésükre, ami az irányítási és
felelősségvállalási terheken keresztül nagymértékében megmutatkozott.
Értekezésem
fő témája a tanügyigazgatás azon szegmensére koncentrálódik, amely a legnagyobb
hatást gyakorolta a benne részt vevőkre. A pedagógusok esetében szabályzásra
került a heti - az iskola ügyeivel eltöltendő - kötött munkaidő, amely heti 32
órában lett meghatározva. Ezzel a rendelkezéssel komoly morális ellentétek
lecsillapítása történt meg, hiszen a más szakmákban dolgozó emberek - heti 40
órás munkaidejükkel gazdálkodva - méltatlan és kellemetlen helyzetbe hozták a
pedagógus társadalmat, hiszen legtöbbször nem ismerték el munkájuk fontosságát,
színvonalát és hatékonyságát. Mint minden változás a 2011. évi CXC. a
köznevelésről szóló törvény is, minden - a köznevelést irányító - hatályba
lépési szakaszával nagy felháborodást keltett az első szembesítés alkalmával.
Az intézményvezetők feladata lett, hogy nyugodt körülmények között ismertetve
és megértetve vezessék be a legújabb törvénymódosításokat, ezzel fokozatosan
javítva a munkamorált.
Az
első értekezleten az iskolavezetés arcán a döbbenet és a tanácstalanság jelei
mutatkoztak. Döbbenet, mert ez volt az első évkezdés, amikor az intézményvezetés
semmilyen információval nem rendelkezett afelől, hogy mekkora költségvetéssel
rendelkezik az iskola. Tanácstalanság azért, mert a hirtelen keletkezett
információhiány rengeteg kérdést felvetett a munkavállalók és még a munkaadók
részéről is és nem lehetett tudni előre, hogy minden kérdésre a lehető
legpontosabb válaszokat tudják-e majd rendelkezésre bocsátani.
A tanári kar a
szokásos zavartsággal-zavargással fogadta a legfrissebb információk
kihirdetését, aztán kis idővel a szokásos beletörődő magatartásforma lett úrrá
a közösségen és próbálták elfogadni a helyzetet és nyitva tartani elméjüket a
változások befogadására és megértésére.
Az új rendszer hozománya
az egyik oldalon megjelent új bérezési rendszer – kinek nagyobb, kinek kisebb -
egzisztenciális fejlődést eredményező reformja, a másik oldalon a személyes és
szakmai elemekből álló, kötelezően elkészítendő E-Portfolio jelensége váltott
ki félelmeket a tantestület tagjaiból.
A morálisan
meggyengült tantestületi szerkezetben kellett szinte azonnal elkezdeni a strukturális
munkamorál-javítást, a tanulók megfelelő szakmai ellátása érdekében.
A
legnagyobb félelmeket a 32 órás heti kötött munkaidő okozta, hiszen ezzel
egyszerre a tanulók 16 órai iskolaelhagyása is rögzítve lett, viszont az
órarendbeosztás a korábbiaknál is nehezebb szervező-koordináló munkát igényelt
a délutáni kötelező elfoglaltságok miatt.
A délutáni
szabad órákat a választott művészetoktatási és a szakköri tevékenységek fedték
le, ezért a törvény által szabályozott délutáni kötelező tanórai elfoglaltságok
komoly logisztikai feladatokat róttak az intézményvezetőkre. Hamar tudatosult
mindenkiben, hogy a heti kötelező
22 tanítási órán
felüli 4 további tanítási órát csak a művészeti tanárok és néhány közismereti
pedagógus tudja megfelelően teljesíteni, mivel a tanulók rengeteg egyéb elfoglaltsága
miatt szinte képtelenség volt beosztani ezeket a további tanórákat és a
közismereti fejlődés káros hatásai nem mutatkozhattak meg a délutáni tanórák
megjelenésével. A délutáni tanórák és a tanulók mozgásainak nyomon követése
állandó konzultációs tevékenységeket vártak el a közismereti és művészeti, illetve
szakköri pedagógusok között, így minimálisra csökkentve a tanulói igazolatlan
távollétek számát.
A tanítási
órákon felüli 8, illetve 10 óra – az iskola ügyeivel eltöltendő munkaidő –
lehetővé tette, hogy a kreatív pedagógusok kitűnjenek a közösségből és szakmai
tevékenységeiket maximális szintre emelhessék. Az új rendszer talán legnagyobb
előnye, hogy ezeknek az aktív és hatékony pedagógusoknak már nem kell háttérbe
vonulnia és ötleteivel az idősebbek munkáját előre lendíteni, hanem természetesen
a szervezeti hierarchia betartásával, de már hatékonyabban be tudják mutatni
saját tapasztalataikat, szakmai újításaikat az iskola vezetésének.
Az
egyenlővé válás fontos momentuma a szellemi termékek, intellektuális
individuumok tulajdonviszonyának tisztázása, bizonyítása. Erre jelenleg
egyetlen szervezet tud jogorvoslati és védelmi funkciókat ellátni, a Szellemi
Tulajdon Nemzeti Hivatala, amely a közeljövőben egyre fontosabb szerepet tölt
majd be. A legtöbb szellemi termék a művészetoktatásban keletkezik, hiszen a
zeneművészeti, a tánc és a képzőművészeti tanszakokon tanuló növendékek és mestereik
produkciói, alkotásai meghatározó, referenciális művészi értékkel bírnak.
A művészeti
képzésben a szegény, de tehetséges gyermekek – a gyermekvédelmi kedvezmény
segítségével - ingyenes oktatás keretében bontakoztathatják ki képességeiket,
egyenlő feltételek biztosításával, esélyteremtő intézkedések rögzítésével. Ez a
művészetoktatás gyermekközpontú látásmódjának legnagyobb erénye, így jótékony
hatásai a közismereti tanulmányokra nézve és az emberi kapcsolatok terén is nagymértékben
megmutatkoznak.
Ennek
köszönhető, hogy iskolánkban a közismereti és művészeti oktatás azonos
szemléletben zajlik, így a két intézménytípus szimbiózisban élhet, egymás
munkáját segítve, kiszolgálva.
A
jövőben várható a művészetoktatást érintő változások nagy bizonytalanságot
teremtettek a szakmán belül, így az intézményvezetők óvatos és megfontolt
lépésekre kényszerültek, azonban véleményem szerint a művészetoktatási
intézmények központosításának ügyében egyetlen szakmaközpontú és hatékony
megoldás születhet, az, hogy az egymáshoz földrajzilag közel álló intézmények
egymás munkáját segítve, kiegészítve, közös értékeik és kapcsolatrendszerük
megtartásával jótékony-hatékony kapcsolatot kezdjenek kialakítani.
Szerencsésnek
mondhatom magam, hiszen már 8. éve olyan intézménytípusban tevékenykedhetek,
ahol ezek a közös értékek összekapcsolási elve hatékonyan működik a közismereti
és művészeti tanárok között. Bár sokszor érezteti hatását az a nézet, miszerint
a művésztanárok a legtehetségesebb, kiválogatott növendékeket oktathatják,
emiatt ezek a pedagógusok elbírálásban a szakma perifériájára szorulnak, ennek
ellenére munkájuk szerepe a lehető legnagyobb felelősségvállalást várja el
tőlük - a legszélesebb körű generációs rálátást és ráhatást megtapasztalva - a tevékenységeik
legnagyobb, példaértékű hatásai miatt.
Az
időközben előforduló – a tanügyigazgatást érintő – generációs problémák
hatékony megoldása iskolánkban a humánus megközelítés, ami minden esetben
eredményes eszköz a nézeteltérések tisztázása érdekében, így egyre több támogatásra
tehetünk szert a szülői oldalon is.
Az ”új”
változások megértésében is tökéletes segítség az ilyenfajta hozzáállás, hiszen
a morális rend megtartása könnyebbé válik a segítségével a tantestületen és a
szülői-tanulói közösségen belül egyaránt, ami az infó-kommunikációs eszközök
fejlődésével és a média hatásvadász fellépésével egyre nehezebb feladatnak
mutatkozik.
A
vezetők másik nehéz tevékenysége a különböző fenntartói besorolás és irányítás alá
eső munkavállalók motiválása, egy közigazgatási egységbe rendezése.
Az eddig egy
gazdasági egységbe tömörülő alkalmazottak most több, különböző fennhatóságú
vezetés alá kerültek, ami napi szinten nehezíti meg a legalapvetőbb munkálatok
elvégzését. Óriási hangsúly került az előre gondolkodás fogalmának alkalmazására.
Sajnos az előrelátás
elvét az eddigi életükben kevésbé alkalmazó munkavállalók az új rendszer
legtöbb hátráltató hatását megtapasztalják, hiszen nem mindig a legátgondoltabb
módszerekkel próbálják megközelíteni a napi feladatokat - ilyenkor előfordul,
hogy a szükséges taneszközök, segédletek hirtelen nem állnak rendelkezésre - ezzel
folyamatos pánikhelyzetet előidézve.
A folyamatos
értekezletek ellenére a pedagógusok nagy része még mindig nem barátkozott meg a
gondolattal, hogy az évtizedekkel ezelőtt megszerzett diploma nem egyenértékű a
naprakész tudással és – mint, ahogy a zeneművészetben legszemléletesebben
mutatkozik – szakmai életútjuk végéig folyamatosan képezni és fejleszteni kell
képességeiket, ismereteiket.
Így fordulhat
elő, hogy amíg a közismereti kollegák zöme az otthoni tevékenységeiket a
következő tanórákra való felkészüléssel tölti, addig a zenepedagógusok a
legfrissebb szakmai újításokat, fejlesztéseket kutatja, mert náluk a tanórai
anyag mindig készen áll a megosztásra, hiszen évtizedeket töltöttek a
tudásanyag megszerzésére, ismétlésére és megújítására.
A
jövőben rohamosan csökkenő gyermeklétszám az általános iskolák között is
megindítja a harcot, amit a művészeti és zeneiskolák között már megalakulásuk
óta tapasztalhattunk.
A legtöbb
általános iskola – amely eddig nem határozta meg további szolgáltatásainak
vonalát, vagy folyton változtatott azon – hátrányos helyzetbe kerül az
előrelátó és céltudatos, a tehetséggondozó szolgáltatásokat, képzéseket,
szakköröket folyamatosan biztosító iskolákkal szemben, hiszen az öt éven belül
bekövetkező, városonként átlagosan 100 gyermek hiányát előrevetítő statisztikák
és naprakész jogi szabályozás tudatában az ilyen intézmények nagyobb
vonzóerő-faktort tudnak biztosítani a tanulók és a szülők számára egyaránt.
Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár,
Karmester, Zeneszerző
Debrecen, 2014.
Február 18.
