Az intézményi fenntartóváltás hatásai és az abból fakadó változások menedzselése az oktató-nevelő tevékenységekben II

Az intézményi fenntartóváltás hatásai és az abból fakadó változások menedzselése az oktató-nevelő tevékenységekben

Ahhoz, hogy napjaink oktató-nevelő tevékenységi rendszerét legjobban átlássuk, szubjektív módon kell áttekintsük a múlt történéseit. Az előző közoktatási törvény 1985-ben látott napvilágot és a liberalizmus elveire épült. Megszüntette a szakfelügyeleti rendszert és a tanácsi irányítás a működés feletti törvényességi - jogszabályi szabályozás szerinti - felügyelet lett. A 102/1985 Művelődési Minisztérium által kiadott utasítás hatására a következő években kiteljesedik a megyei Pedagógiai Intézetek tevékenységi körei, hiszen az összes óvodát és iskolát szakmai szempontokból segíti. Mivel az önkormányzatok finanszírozási lehetőségei a 2000-s évek elejére megcsappantak, nagyobb befektetői támogatással rendelkező magánintézetek létrejöttét tette lehetővé, ami tönkre tette az állami Pedagógiai Intézetek jövőjét.

            A 2011. évi CXC. a köznevelésről szóló törvény hatékony változásokat tartalmaz ezen intézetek munkájára nézve is, amelyek fontos szerepet töltenek be az oktatási intézmények életében, hiszen állandó szakmai segítséget biztosítanak mind a pedagógusok, mind a tanulók, mind a szülők számára. A nyilvánvaló tények igazolták, hogy az 1985-ben elfogadott közoktatás törvény - generációs összeférhetetlensége miatt, politikai vezetéstől függetlenül - komoly átdolgozásra, átszervezésre szorult minden tekintetben. A köznevelési törvény értelmezése szerint a pedagógus feladatköreiben az oktató munka mellett a nevelő tevékenységek is előtérbe kerültek. Igény mutatkozott a tanulók 16 óráig - és azon túli - foglalkoztatására, feladatellátására az iskolai kereteken belül, mert a szülők gyakran - az egyre szaporodó családfenntartási nehézségei és elvárásai miatt - nem tudtak megfelelő felnőtt felügyeletről gondoskodni gyermekük számára. Ennek eredményeként a pedagógus - oktató tevékenysége mellett - nevelői feladatai, hatásai is kibontakozhattak, bár az igazán tekintélyt parancsoló és példaértékű pedagógusok a korábbiakban is megtalálták a módját a tudásanyag átadásának legélvezetesebb módjára és az emberi jótékony jellemvonások együttes fejlesztésére.

Kollektív szemléletbeli változásokat is csak az új köznevelési törvény hozott, hiszen tudatosította a pedagógus társadalomban, hogy nem elég megfelelő szintű szakmai oklevelet szerezni, azt naprakész tudással, új ismeretekkel, tapasztalatokkal és eredményekkel kell kitölteni.

Állami részről így megmutatkozott az igény a legjobb szakemberek megjelenésére, a hatékony tanügy-igazgatási rendszer megfelelő képviselőire, ellátóira.

2013. Szeptember 1-én hatályba lépett a 2011. évi CXC. a köznevelésről szóló törvény azon szakasza, amely rögzítette - többek között - a pedagógus munkakör további működésének szabályait. A három – pedagógiai tevékenységeket közvetlenül érintő - legfontosabb változás az általános iskolában 16 óráig szervezendő foglalkozások megjelenése, a pedagógus életpályamodell bevezetése és a kötött munkaidő szabályozás rögzítése volt.

2012. Október végéig az önkormányzatok nyilatkozatott tettek, hogy a későbbiekben mekkora önrésszel kívánják a város intézményeinek finanszírozási terheit vállalni, így - az előzetes igény és szándéknyilatkozatokhoz igazodva - döntöttek az intézmények fenntartói meghatározásáról.

Az óvodai ellátás a települési önkormányzat, vagy az azt vállaló egyház kötelező feladata maradt. A szakképző- és szakiskolák, valamint a kollégiumok a megyeközponti tankerület fenntartói irányítása alatt működtek tovább, az általános iskolák, alapfokú művészeti iskolák és gimnáziumok fenntartói feladatait a 2013.Január 1-től a - 202/2012. (VII.27.) Korm. rendelet alapján - a Klebensberg Intézményfenntartó Központ látta el. A KLIK központi vezetési nehézségei - a 198 tankerület irányítási feladatait ellátva - sokkal nagyobb terheket róttak a vezető tisztviselőire, hiszen az eddigieknél nagyobb munkaerő kapacitás és megnövekedett finanszírozási keret állt hirtelen rendelkezésükre, ami az irányítási és felelősségvállalási terheken keresztül nagymértékében megmutatkozott.

Értekezésem fő témája a tanügyigazgatás azon szegmensére koncentrálódik, amely a legnagyobb hatást gyakorolta a benne részt vevőkre. A pedagógusok esetében szabályzásra került a heti - az iskola ügyeivel eltöltendő - kötött munkaidő, amely heti 32 órában lett meghatározva. Ezzel a rendelkezéssel komoly morális ellentétek lecsillapítása történt meg, hiszen a más szakmákban dolgozó emberek - heti 40 órás munkaidejükkel gazdálkodva - méltatlan és kellemetlen helyzetbe hozták a pedagógus társadalmat, hiszen legtöbbször nem ismerték el munkájuk fontosságát, színvonalát és hatékonyságát. Mint minden változás a 2011. évi CXC. a köznevelésről szóló törvény is, minden - a köznevelést irányító - hatályba lépési szakaszával nagy felháborodást keltett az első szembesítés alkalmával. Az intézményvezetők feladata lett, hogy nyugodt körülmények között ismertetve és megértetve vezessék be a legújabb törvénymódosításokat, ezzel fokozatosan javítva a munkamorált.

Az első értekezleten az iskolavezetés arcán a döbbenet és a tanácstalanság jelei mutatkoztak. Döbbenet, mert ez volt az első évkezdés, amikor az intézményvezetés semmilyen információval nem rendelkezett afelől, hogy mekkora költségvetéssel rendelkezik az iskola. Tanácstalanság azért, mert a hirtelen keletkezett információhiány rengeteg kérdést felvetett a munkavállalók és még a munkaadók részéről is és nem lehetett tudni előre, hogy minden kérdésre a lehető legpontosabb válaszokat tudják-e majd rendelkezésre bocsátani.

A tanári kar a szokásos zavartsággal-zavargással fogadta a legfrissebb információk kihirdetését, aztán kis idővel a szokásos beletörődő magatartásforma lett úrrá a közösségen és próbálták elfogadni a helyzetet és nyitva tartani elméjüket a változások befogadására és megértésére.

Az új rendszer hozománya az egyik oldalon megjelent új bérezési rendszer – kinek nagyobb, kinek kisebb - egzisztenciális fejlődést eredményező reformja, a másik oldalon a személyes és szakmai elemekből álló, kötelezően elkészítendő E-Portfolio jelensége váltott ki félelmeket a tantestület tagjaiból. 

A morálisan meggyengült tantestületi szerkezetben kellett szinte azonnal elkezdeni a strukturális munkamorál-javítást, a tanulók megfelelő szakmai ellátása érdekében.

A legnagyobb félelmeket a 32 órás heti kötött munkaidő okozta, hiszen ezzel egyszerre a tanulók 16 órai iskolaelhagyása is rögzítve lett, viszont az órarendbeosztás a korábbiaknál is nehezebb szervező-koordináló munkát igényelt a délutáni kötelező elfoglaltságok miatt.

A délutáni szabad órákat a választott művészetoktatási és a szakköri tevékenységek fedték le, ezért a törvény által szabályozott délutáni kötelező tanórai elfoglaltságok komoly logisztikai feladatokat róttak az intézményvezetőkre. Hamar tudatosult mindenkiben, hogy a heti kötelező

22 tanítási órán felüli 4 további tanítási órát csak a művészeti tanárok és néhány közismereti pedagógus tudja megfelelően teljesíteni, mivel a tanulók rengeteg egyéb elfoglaltsága miatt szinte képtelenség volt beosztani ezeket a további tanórákat és a közismereti fejlődés káros hatásai nem mutatkozhattak meg a délutáni tanórák megjelenésével. A délutáni tanórák és a tanulók mozgásainak nyomon követése állandó konzultációs tevékenységeket vártak el a közismereti és művészeti, illetve szakköri pedagógusok között, így minimálisra csökkentve a tanulói igazolatlan távollétek számát.    

A tanítási órákon felüli 8, illetve 10 óra – az iskola ügyeivel eltöltendő munkaidő – lehetővé tette, hogy a kreatív pedagógusok kitűnjenek a közösségből és szakmai tevékenységeiket maximális szintre emelhessék. Az új rendszer talán legnagyobb előnye, hogy ezeknek az aktív és hatékony pedagógusoknak már nem kell háttérbe vonulnia és ötleteivel az idősebbek munkáját előre lendíteni, hanem természetesen a szervezeti hierarchia betartásával, de már hatékonyabban be tudják mutatni saját tapasztalataikat, szakmai újításaikat az iskola vezetésének.

Az egyenlővé válás fontos momentuma a szellemi termékek, intellektuális individuumok tulajdonviszonyának tisztázása, bizonyítása. Erre jelenleg egyetlen szervezet tud jogorvoslati és védelmi funkciókat ellátni, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, amely a közeljövőben egyre fontosabb szerepet tölt majd be. A legtöbb szellemi termék a művészetoktatásban keletkezik, hiszen a zeneművészeti, a tánc és a képzőművészeti tanszakokon tanuló növendékek és mestereik produkciói, alkotásai meghatározó, referenciális művészi értékkel bírnak.

A művészeti képzésben a szegény, de tehetséges gyermekek – a gyermekvédelmi kedvezmény segítségével - ingyenes oktatás keretében bontakoztathatják ki képességeiket, egyenlő feltételek biztosításával, esélyteremtő intézkedések rögzítésével. Ez a művészetoktatás gyermekközpontú látásmódjának legnagyobb erénye, így jótékony hatásai a közismereti tanulmányokra nézve és az emberi kapcsolatok terén is nagymértékben megmutatkoznak.  

Ennek köszönhető, hogy iskolánkban a közismereti és művészeti oktatás azonos szemléletben zajlik, így a két intézménytípus szimbiózisban élhet, egymás munkáját segítve, kiszolgálva.

A jövőben várható a művészetoktatást érintő változások nagy bizonytalanságot teremtettek a szakmán belül, így az intézményvezetők óvatos és megfontolt lépésekre kényszerültek, azonban véleményem szerint a művészetoktatási intézmények központosításának ügyében egyetlen szakmaközpontú és hatékony megoldás születhet, az, hogy az egymáshoz földrajzilag közel álló intézmények egymás munkáját segítve, kiegészítve, közös értékeik és kapcsolatrendszerük megtartásával jótékony-hatékony kapcsolatot kezdjenek kialakítani.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen már 8. éve olyan intézménytípusban tevékenykedhetek, ahol ezek a közös értékek összekapcsolási elve hatékonyan működik a közismereti és művészeti tanárok között. Bár sokszor érezteti hatását az a nézet, miszerint a művésztanárok a legtehetségesebb, kiválogatott növendékeket oktathatják, emiatt ezek a pedagógusok elbírálásban a szakma perifériájára szorulnak, ennek ellenére munkájuk szerepe a lehető legnagyobb felelősségvállalást várja el tőlük - a legszélesebb körű generációs rálátást és ráhatást megtapasztalva - a tevékenységeik legnagyobb, példaértékű hatásai miatt.

Az időközben előforduló – a tanügyigazgatást érintő – generációs problémák hatékony megoldása iskolánkban a humánus megközelítés, ami minden esetben eredményes eszköz a nézeteltérések tisztázása érdekében, így egyre több támogatásra tehetünk szert a szülői oldalon is.

Az ”új” változások megértésében is tökéletes segítség az ilyenfajta hozzáállás, hiszen a morális rend megtartása könnyebbé válik a segítségével a tantestületen és a szülői-tanulói közösségen belül egyaránt, ami az infó-kommunikációs eszközök fejlődésével és a média hatásvadász fellépésével egyre nehezebb feladatnak mutatkozik.

A vezetők másik nehéz tevékenysége a különböző fenntartói besorolás és irányítás alá eső munkavállalók motiválása, egy közigazgatási egységbe rendezése.

Az eddig egy gazdasági egységbe tömörülő alkalmazottak most több, különböző fennhatóságú vezetés alá kerültek, ami napi szinten nehezíti meg a legalapvetőbb munkálatok elvégzését. Óriási hangsúly került az előre gondolkodás fogalmának alkalmazására.

Sajnos az előrelátás elvét az eddigi életükben kevésbé alkalmazó munkavállalók az új rendszer legtöbb hátráltató hatását megtapasztalják, hiszen nem mindig a legátgondoltabb módszerekkel próbálják megközelíteni a napi feladatokat - ilyenkor előfordul, hogy a szükséges taneszközök, segédletek hirtelen nem állnak rendelkezésre - ezzel folyamatos pánikhelyzetet előidézve.

A folyamatos értekezletek ellenére a pedagógusok nagy része még mindig nem barátkozott meg a gondolattal, hogy az évtizedekkel ezelőtt megszerzett diploma nem egyenértékű a naprakész tudással és – mint, ahogy a zeneművészetben legszemléletesebben mutatkozik – szakmai életútjuk végéig folyamatosan képezni és fejleszteni kell képességeiket, ismereteiket.

Így fordulhat elő, hogy amíg a közismereti kollegák zöme az otthoni tevékenységeiket a következő tanórákra való felkészüléssel tölti, addig a zenepedagógusok a legfrissebb szakmai újításokat, fejlesztéseket kutatja, mert náluk a tanórai anyag mindig készen áll a megosztásra, hiszen évtizedeket töltöttek a tudásanyag megszerzésére, ismétlésére és megújítására.

A jövőben rohamosan csökkenő gyermeklétszám az általános iskolák között is megindítja a harcot, amit a művészeti és zeneiskolák között már megalakulásuk óta tapasztalhattunk.

A legtöbb általános iskola – amely eddig nem határozta meg további szolgáltatásainak vonalát, vagy folyton változtatott azon – hátrányos helyzetbe kerül az előrelátó és céltudatos, a tehetséggondozó szolgáltatásokat, képzéseket, szakköröket folyamatosan biztosító iskolákkal szemben, hiszen az öt éven belül bekövetkező, városonként átlagosan 100 gyermek hiányát előrevetítő statisztikák és naprakész jogi szabályozás tudatában az ilyen intézmények nagyobb vonzóerő-faktort tudnak biztosítani a tanulók és a szülők számára egyaránt.       

                                                                                                   Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester, Zeneszerző

Debrecen, 2014. Február 18.

Gondolatok a Művészeti Iskolák központosítási szándékáról, avagy merre forduljon a hajó…

Gondolatok a Művészeti Iskolák központosítási szándékáról,

avagy merre forduljon a hajó…

            Határozott utasítást kaptam gondolataim összeszedésére a művészeti iskolákat is utolérő állami központosítással kapcsolatban. Az előző hónapokban nagyon kevés pontos információ került birtokunkba ezzel az üggyel kapcsolatban, ezért nem is tudok teljesen objektív véleményt alkotni ez ügyben. Szemléletben mindenképpen nehéz lépések előtt áll a rendszer, hiszen a művészetoktatás készül a vidéki kisvasútról az intercityre átszállni.

A zenepedagógus körökben terjengő hírek több ponton megegyeztek egymással, azonban a többi szegmens teljes homályban tárul csak szemünk elé.

Tudható volt előzőleg, hogy a 2014-es esztendő a művészeti iskolák rendszerének változásait fogja meghozni és, hogy ez a változás a Pedagógiai szakszolgálatokhoz hasonlóan megyénként egy alapfokú művészetoktatási központ létrehozásának tervét fogja tartalmazni.

A köznevelési törvény szeptemberben hatályba lépett szakasza még mindig nem zárta ki a rendszerből azokat a kollégákat, akik nem megfelelő szintű, vagy szakos végzettséggel oktatnak. Novemberre visszakerültek a tantestületbe, mert jobb munkaerő híján még középfokú végzettséggel is kénytelenek voltak ismét alkalmazni őket, hogy az időközben beiskolázott növendéktömeget ne kelljen elengedni.

Az év első fele valószínűleg erre problémára is végleges megoldást fog eredményezni, ami újabb pedagógus státuszok megszűnését és ezzel egyetemben iskolán belüli kapcsolatok (iskola-szülő- pedagógus-gyermek viszony károsodásával), tanszakok és hangszertípusok eltűnését fogja magával hozni.

Ahhoz, hogy még jobban szemléltessük a problémákat - miszerint egy kulturális multi-központ létrehozásával az emberi kapcsolatok szintjén strukturális leépülést tapasztalhatunk - főbb motívumaira kell szednünk a különböző szegmenseket.

A többi oktató-nevelő tevékenységgel ellentétben a művészetoktatás szervesen egybefonódik az emberi érzelmekkel, emiatt bármilyen apróbb változtatás az előzőekben heves indulatokat váltott ki.

Természetesen, mint minden új rendszernek mindig voltak és lesznek nyertesei. Ezek általában a megyeszékhelyeken működő zeneiskolák voltak. Sajnos a 2000-s évek elejére már tapasztalhattuk, hogy támogatók híján nem tudtak csak önerőből és csak zenei tagozattal fennmaradni ezek az intézmények és 3 fő tevékenységi körben határozták meg további működésüket (zene, tánc, képzőművészet, esetleg dráma). 5-6 év elteltével már eltűntek a pénzügyi források, így szükségessé vált a művészeti iskolák átszervezése. Fenntartói oldalról szemlélve akkor a legkönnyebben fenntartható egy intézmény, ha viszonylag kevés befektetéssel is hatékonyan tud működni. Sajnos a művészei iskola a legdrágább intézmények közé tartozik, ezért az állami normatíva mellett térítési és tandíj beszedésére kényszerítette a vezetőket.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a művészeti iskola a legtöbb kreatív és minden szempontból értékes termék előállítója, akár kézzelfogható alkotás, akár szellemi termék formájában jelenjen meg. A nyugati államokban ez az oldala közismert a művészeti produktumoknak, így könnyebben alkalmazhatják az üzleti világ szabályait a művészetekre vonatkoztatva is.

A helyi viszonyok úgy alakították, hogy városunkban két művészetoktatási intézmény is életképes tudott maradni az évek során.

A továbbiakban két fő nyomvonala mutatkozik meg az eseményeknek az intézményi központosítás révén:

1. ha az összevont intézményeknek a zeneiskola igazgatója lesz a vezetője:

- szakmai és szakértői szempontokból fejleszti tovább a vezető, ezért gyors fejlődésnek indul az intézményegység

- több tanteremre van szükség, amennyiben a többi tanszak is egy egységbe tömörül és az oktatás a központi épületben folyik tovább, mert az általános iskolák elveszítik érdekeltségeiket a tantermek biztosítása terén

- a tanulók bejárását, tanórára való bejutását nem koordinálva továbbra is fennmaradnak a szülői és tanulói szempontból kedvezőtlen feltételek

2. ha az összevont intézményeknek az általános iskola igazgatója lesz a vezetője:

- a tankerület többi művészeti iskola vezetője tagintézmény-vezetői státuszba kerülnek, így az ő helyettesei státuszainak felszabadulásával költségmegtakarítás eredményezhető

- az általános iskola keretein és tantermein belül változatlanul zajlik az oktatás, így jelentős költségmegtakarítás eredményezhető

- a tanulók bejárását, tanórára való bejutását koordinálva továbbra is fennmaradnak a szülői és tanulói szempontból kedvező és komfortos feltételek, a folyamatos tanulói és tanári kontroll mellett, mivel a szakos pedagógus kíséri egyik tanóráról a másikra a növendékeket

A területi lefedettség biztosítása is kényes tényező az intézmények tevékenységi köreiben. Az évek során a beiskolázási harcban komoly érdekütközések jelentek meg városi szinten az iskolák között. Erre megoldás lehet, hogyha egy közös megállapodásban rögzíteni tudják az érdekelt felek igényeiket, elvárásaikat egymás felé és egy jótékony-hatékony közös együttműködés kezdetét veheti a járási, város és intézményi kulturális igények legmagasabb szinten történő kiszolgálásának érdekében. 

A földrajzilag legközelebb álló intézményekben az eddigiekhez hasonlóan a területi fennhatóságú/érdekeltségű intézmény iskolázná be a növendékeket, míg a távoli iskolákban az előzőleg meghatározottak, vagy a későbbi egyeztetések alapján lehetne kiszolgálni a közösség kulturális igényeit, akár a tevékenységi körök/teendők beosztásával is. Nagyobb számú jelentkezés esetén a legköltség-takarékosabb a pedagógusok kiküldetése a vidéki intézményekbe, főleg az elméleti, vagy csoportos, de a szakfőtárgyak esetében is. Ez némi extra útiköltség felhalmozódást eredményez majd, de nem igényli a nagyobb embertömegek mozgatását, így nem okoz pénzügyi szempontból extra kiadásokat (pl.: másik tanterem fűtése) problémákat sem. 

A szakmai kvalitások kérdése újabb problémás terület minden tankerületben. A szolfézs, zongora, gitár és furulya tárgyak oktatása általában nem szakos, vagy nem megfelelő szintű diplomás pedagógussal kerül megoldásra. Az utóbbi hangszerek közül a furulyaoktatás hordozza a legtöbb kérdést maga körül, hiszen mind a fafúvós, mind a rézfúvós hangszereknek kötelező előkészítő hangszere. Időközben megjelentek a Blockflöte diplomát szerzett pedagógusok, akik rendszerint külföldön kamatoztatják a magyar iskolarendszerben évtizedeken keresztül megszerzett tudást. Az egyik helyen túl sok tanár van egy-egy hangszertípusból, a másik helyen túl kevés. A hiány/divathangszerek oktatói extra kéréseket is támasztanak a fenntartó felé, hogy ne szűnjenek meg a tankerületben az adott szakokon történő tanulási lehetőségek. Ez a tantestületen belül feszültségeket okoz, hiszen az egyik oldalon egy magasan képzett pedagógus nehezen talál megfelelő állást, a másik oldalon sokszor képzetlenebb kollegája viszont válogat az állások között.

A saját intézményünkön belül megállapodtunk a zenész kollegákkal, hogy a továbbiakban is vállaljuk az egész státusznyi növendéket befogadó tanszak teljes körű menedzselését, a kötelező 22 tanórai elfoglaltság mellet további heti 4 órában külön foglalkozásokat biztosítunk a növendékeknek továbbra is.

A legjobban képzett tanárok tudását a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelő tevékenységekkel szeretnénk kamatoztatni, így az egyéni és intézményi közös érdekeknek megfelelve a trombita tanszak beindítását javasoljuk, mivel az előzetes igényfelmérések, az intézményvezetői támogatások és a folyamatos szülői kérések - miszerint fiúk és lányok egyaránt szívesen választanák főtárgy hangszerüknek a trombitát - igazolták életképességét. Az azonos hangszerre való beiskolázás nem okozhat érdekütközést, hiszen az egyéni beiskolázási módszerek révén mindkét iskolatípusnak – eltérő erényeiknek és értékeiknek köszönhetően különböző szülői- és növendékérdeklődési körből adódóan – eltérően kialakult bevonzó ereje van. A városban egyedül, egyetemi szintű trombita-művésztanári oklevéllel rendelkezve, szándékomban áll legjobb tudásom szerint megfelelni a közösség kulturális igényeinek és folyamatosan biztosítanám a városi ifjúsági fúvószenekar szólamvezető dallamhangszerének utánpótlását.

Így egymás munkáját segítve, kiegészítve közösen tudnánk ingyenes fellépők biztosításával ingyenes programokat biztosítani a városi intézményeknek.

A gitár, ütő és furulya tanszakokon tanuló növendékeknek állandó lehetőséget tudunk biztosítani - akár kezdők számára is - iskolánk ifjúsági zenekarában a közös zenélés örömeinek megtapasztalására.

A tankerületeken belül szerveződött művészeti iskolák a jövőben ingyenes közös rendezvények létrehozásával biztosítanák a jó kapcsolat megőrzését, ahol a növendékeknek, szülőknek és pedagógusoknak egyaránt lehetősége nyílna az ismerkedésre, barátkozásra és kapcsolatépítésre.

A szülői munkaközösség és a diáktanács bevonásával állandó segítséget biztosítanánk e rendezvények szervezési és lebonyolítási szükségleteinek biztosításában.

            A művészetoktatás örök problémája a finanszírozási teendők megfelelő menedzselésének hiánya, mivel nem állnak rendelkezésre menedzser-vezetők, akik üzleti szempontból tudnák meghatározni az intézmények célkitűzéseit.

A sporttal ellentétben nem kötelező feladatokat ellátó oktatási forma, ezért a készségek maximális szintre való fejlesztése a fő feladata, ezért nem mutatkozott szándék az alapfokú művészetoktatás mindenkinek ingyenes hozzáférhetőséget biztosító átszervezésére.

Azonban a sporttevékenységek mellett a művészeti tevékenységek is fontos szerepet töltenek be az ember egészséges fejlődésében és későbbi életében, hiszen a már az ókori ember is meghatározta szükségességét a fizikai és mentális készségek megfelelő egyensúlyban történő fejlesztésének.

Napjainkra heti 1 ének és 1 rajz órában tudják megoldani a tanulók művészeti képzését, de nem azon a színvonalon, ami a művészetoktatást megilletné, így a tanulók hamis képet kapnak arról mit is jelent ez a foglalkozás és még a fontosságát is megkérdőjelezik.

Minden művészetoktatásban részt vevő tanulón már igen korán megmutatkoznak annak jótékony hatásai, hiszen gondoljuk csak a zeneművészeti tanulók szorgalmára, műveltségére, kreativitására, problémamegoldó készségére, szakmai alázatára, fegyelmére, kitartására, kiegyensúlyozottságára, munkához való morális hozzáállására, csapatszellemére, koncentrációjára, memória fejlődésére, koordinációs készségére, önbizalmára, interpretációs készségeinek gyors fejlődésére, manuális- és mentális készségeinek fejlődésére, mivel a zene az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásai köztudottak.

Ezeket a jótékony hatásokat a köznapi ember is könnyen és nagymértékben hasznosíthatná, kamatoztathatná későbbi szakmai életében, hogy minden szempontból az elvárásoknak megfelelő szakember válhasson belőle, ezért ha a közeljövőben nem is kerülhet sor, a későbbiekben mindenképpen megoldásra vár a művészetoktatás - alapműveltségi szinten megoldott - ingyenes hozzáférhetőséget biztosító átszervezésére – akár választható szakkör formájában is - annál is inkább, mert a Pedagógiai intézetek 7 fő tevékenysége, szakmai szolgáltatása közül 2 is szervesen összefonódik a művészetoktatással, így igen nagy segítséget nyújthat az egészséges ember szellemi fejlődésének megfelelő mértékű előrehaladásában.  

Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester, Zeneszerző

Debrecen, 2014. Február 11.            

Az intézményi fenntartóváltás hatásai és az abból fakadó változások menedzselése az oktató-nevelő tevékenységekben

Az intézményi fenntartóváltás hatásai és az abból fakadó változások menedzselése az oktató-nevelő tevékenységekben

2013. Szeptember 1-én hatályba lépett a köznevelési törvény azon szakasza, amely - az előzetes igény és szándéknyilatkozatokhoz igazodva - határozott az intézmények fenntartói meghatározásáról.

Az első értekezleten az iskolavezetés arcán a döbbenet és a tanácstalanság jelei mutatkoztak.

Döbbenet, mert ez volt az első évkezdés, amikor az iskolavezetés semmilyen információval nem rendelkezett a felől, hogy pontosan mekkora költségvetéssel rendelkezik az iskola, hogy mennyi a kiadás, mennyi a bevétel, mekkora összeg fűtésköltség és megszűntek a belépős rendezvények. Tanácstalanság azért, mert a hirtelen keletkezett információhiány rengeteg kérdést felvetett a munkavállalók és még a munkaadók részéről is és nem lehetett tudni előre, hogy minden kérdésre a lehető legpontosabb válaszokat tudják-e majd rendelkezésre bocsátani.

A tanári kar a szokásos zavartsággal-zavargással fogadta a legfrissebb információk kihirdetését, aztán kis idővel a szokásos beletörődő magatartásforma lett úrrá a közösségen, tudván és gondolván, hogy ők már csak áldozatai és végrehajtói lehetnek ennek az új rendszernek. Az idősebb tanítók zöme a sértődöttségig belelovalta magát a változások káros hatásainak szemléltetésébe. A fiatalabb, vagy beletörődőbb tanárok próbálták elfogadni a helyzetet és nyitva tartani elméjüket a változások befogadására és megértésére.

Az emberi elmét mindig is foglalkoztatta az új, valami eddig nem tapasztalt megismerése, megértése, ha nem így lenne valószínűleg az ősember sem bújt volna ki a barlangjából új, jobb körülményeket keresni, a családja jövőjét megalapozni.

Az új rendszer hozománya az egyik oldalon megjelent a bérezési rendszer – kinek nagyobb, kinek kisebb - egzisztenciális fejlődést eredményező reformja, a másik oldalon a személyes és szakmai elemekből álló, kötelezően elkészítendő E-Portfolio jelensége váltott ki félelmeket a tantestület tagjaiból.  

Ebben a kétfélre szakadt tantestületi szerkezetben kellett szinte azonnal elkezdeni a strukturális moráljavítást.

A legnagyobb félelmeket a 32 órás heti kötött munkaidő okozta, hiszen ezzel egyszerre a tanulók 16 órai iskolaelhagyása is rögzítve lett, viszont az órarendbeosztás a korábbiaknál is nehezebb szervező-koordináló munkát igényelt a délutáni kötelező elfoglaltságok miatt.

Ezzel egy időben tudatosult az eddig - ebben az időszakban halaszthatatlan - programokkal rendelkező kollegákban, hogy a délutáni elfoglaltságok, humánerőforrás megújító tevékenységek, komfortszolgáltatások a hétvégi időszakra kell koncentrálódjanak. Ez a rendelkezés főleg a kisgyermekes pedagógusokra rótt ki nagyobb terheket, de természetesen ezek a tanárok/tanárnők voltak a legnémábbak, legelfogadóbbak a változásokkal kapcsolatban.

Az iskolában megjelent a kártyás beléptető rendszer, ami ismét nehezen fogadtatta el magát a kollektíván belül. Sajnos a néhány hónapos tapasztalat már rávilágított, hogy igazán nagy változást nem eredményezett az új rendszer kiépítése sem, hiszen a hó végi összesítéseken tisztán mutatkozott, hogy egyes tanároknak több órás munkaidő túllépése, míg másoknak viszont csak problémája lett, hiszen egy hónap leforgása alatt még 10 perc plusz munkaideje sem keletkezett a 32 kötelező benn töltötten felül.

Természetesen elnagyoltan, némi túlzással fogalmaztam meg az utóbbi soraimat, hogy minél árnyaltabban tudjam érzékeltetni az előző problémák fennállásának folyamatosságát, tehát aki eddig sem tudta hatékony szakmai munkával lekötni magát az iskola keretein belül az ezen túl sem fogja tudni, míg a többiek az otthon melegében és a családi kör-tanács tapasztalatainak, emberi élményeinek bevonásával próbálják még jobban és hatékonyabban megoldani a tevékenységi körükben felmerülő szakmai problémákat.

Nem célom bárkit is megsérteni a pedagógus szakmán belül, de mindannyian tudjuk, hogy életkortól függetlenül vannak szorgalmasabb, lelkiismeretesebb és passzívabb, esetleg inaktív kollegák, akik egyetlen célja a bevételforrás és az idő eltöltése valahol.

Az adott pedagógus munkásságán belül is adódhatnak pozitív és negatív hatású szakaszok, de ezeket az emberi oldalról vett tapasztalatokhoz hasonlóan egy-egy következő motiváló projekt, vagy motívum előrevetítésével könnyen tovább lehet lendíteni. Véleményem szerint a folytonos célkitűzések, amelyek időbeli hatálya talán a legfontosabb tényező hatékonyan léptetik tovább a pedagógus munkásságát a szinteken keresztül. Természetesen ehhez nagyfokú előrelátó-szervező tevékenységekre van szükség, amely a pedagógus erényeinek egyik legfontosabb tényezője lehet, így a kisebb célokból hirtelen kirajzolódik majd egy nagyobb cél, egy nagyobb munka/szellemi termék jöhet létre lassanként a lehetőségek és veszélyek oldalértékeinek figyelemben tartásával.

Az ilyen apróbb célok elérése természetesen mindig kihatnak a pedagógus kollegák tevékenységeire is, hiszen a szorgalmasabbak folyamatos háttérbe vonulással próbálják megelőzni, vagy kivédeni a passzívabb kollegák irigykedő megjegyzéseit, támadó, legtöbbször a háttérben zajló ügyeskedéseit, bármilyen kompromittáló mozzanat felkutatásával való azonnali megsemmisítési törekvésit.    

Az új rendszer talán legnagyobb előnye, hogy az aktív és hatékony pedagógusoknak már nem kell háttérbe vonulnia és ötleteivel az idősebbek munkáját előre lendíteni, hanem természetesen a szervezeti hierarchia betartásával, de már hatékonyabban be tudja mutatni saját tapasztalatait, újításait az iskola vezetésének.

Az egyenlővé válás fontos momentuma a szellemi termékek tulajdonviszonyának tisztázása, bizonyítása. Erre jelenleg egyetlen szervezet tud jogorvoslati és védelmi funkciókat ellátni, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, amely a közeljövőben egyre fontosabb szerepet tölt majd be.

Gyerekkorom óta folytatott zeneszerzői munkásságom mutatott rá a szellemi termékek sérülékenységére, mikor az általam kitalált ötletek, gondolatok, dallamok más tollából is megszólaltak. Lassan meg kellett barátkozzak a gondolattal, hogy a szerzői jogvédő iroda tagja kell legyek, hogy ezeket a támadásokat ki tudjam védeni.

Ez sem egy egyik pillanatról a másikra zajló folyamat volt. Először a szakmai színvonalat kellett megerősíteni, hogy a publikált műveimet elfogadja a szakmai élet, ezután a menedzselési folyamat zajlott. Meg kellett keresni, hogy ki tudja segíteni és előre lendíteni a zeneszerzői munkásságom. Ezután a rendszer megismerése következett, mert ha nem tudom milyen szabályok vonatkoznak a munkáimra, munkásságomra, könnyen – önhibámon kívül – problémát, esetleg akár üzleti kárt okozhatok a kollegáknak. Végül következhetett a valódi igények felmérése, hogy melyik zenei rétegeknek szeretnék műveket írni, zeneirodalmat, repertoárt fejleszteni. Természetesen a mai szakmai színvonalat diktáló szervezetek a nyugati mintát követik, amely a Közép-európai több száz éves érdekszervezeti-szakmai rendszerben nem állják meg a helyüket, így el kellett kezdeni a zenei ügyfélkört felkutatni.

Így a folytonos tanulási vágyból, a lehető legmagasabb szinte való eljutási vágyból, szakmai elismertetésből, okirat és bizonyítványszerzésből, valamint a munkásságomból adódó tapasztalatok hasznosításaiból szépen lassan kialakult az a hatékony tevékenységi kör, amit legjobban a felnövekvő generációk oktatására, nevelésére, megtartására és pályára helyezésére, zeneművészeti továbbtanulási lehetőségeinek kiválasztására, az arra való felkészítésre és a növendékek későbbi tevékenységeinek menedzselésére tudok a legjobban használni, felhasználni. Talán esetemben mutatkozik a legszemléletesebben, hogyan válik a tehetségből, szorgalomból, kitartásból, jó kommunikációs készségekből és szakmai alázatból idővel hatékony eszköz a felnövekvő generációk céltudatos és jótékony-hatékony oktatására, nevelésére.

A már sokszor emlegetett „sikertörténetek” egyikét tudhatom magaménak, annak ellenére, hogy sem anyagi, sem szakmai támogatást nem vártam és nem is kaptam senkitől, de annál több támadást és irigykedést.

Az ország nagyobb vidékein megfordulva, a megye több zeneiskolájában okatva és a külföldi szakmai rendszereket is megtapasztalva sok hasznos tapasztalatot gyűjthettem.

A továbbiakban már csak a morális és etikai döntéseken múlt, hogy az előzőleg megszerzett tapasztalataimat milyen oldalon hasznosítom, támogatom, vagy hátráltatom a fejlődést.

A zenész szakmán belül még mindig nagyon erős hatású az a gyakorlat, miszerint tehetséggondozás címén a jövőbeni konkurencia tudatos leépítése zajlik.

Ez azért óriási ellentmondás, mert a másik oldalon a rejtett tartalékokkal rendelkező és mindig megújulni tudó művész-tanárok nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy a felnövekvő generációk is megőrizhessék a művészi színvonalú tudást a fokozatosan egyre nagyobb mértékben beáramló, romboló nyugati kulturális hatásokkal szemben.

Ez a művészetoktatás gyermekközpontú látásmódjának legnagyobb erénye.

Ennek köszönhető, hogy iskolánkban a közismereti és művészeti oktatás azonos szemléletben zajlik, így a két intézménytípus szimbiózisban élhet, egymás munkáját segítve, kiszolgálva.

A legjobb példája ennek a közös jótékony kapcsolatnak a művészetoktatás és a sport tevékenységek kapcsolata, hiszen minden zene- és táncművész kiemelt figyelmet fordít a testi és lelki kondíciójának megőrzésére, hogy lehetőség szerint élete végéig megfelelő színvonalon és komfortban végezhesse művészeti tevékenységeit.

A sportolói részről is megmutatkozik az igény, hogy a rengeteg testi fejlesztés után szellemi kikapcsolódást találjanak maguknak.

Az átlagember ekkor lepődik meg először, ha meglátja egy sportoló képzőművészeti alkotását, vagy színpadi szereplését, interpretációját.

A kondicionális és szellemi fejlesztés mellett óriási a jelentősége a zeneművészettel foglalkozó növendékek az élet más területein elért sikereiben való közreműködésében a zenei nevelésnek, hiszen kitűnően megmutatkozik a már néhány év gyakorlattal rendelkező művészeti tanuló versmondásának, a közösség/közönség elé kiállva megmutatkozó magabiztossága, kiegyensúlyozott viselkedése, példamutató, közösségformáló és összetartó magatartása.

Ezeknek a koncerttermi sikereknek köszönhetően sikerült a saját zenei tanszakomon is évekig megtartanom a máshol rohamosan csökkenő növendéklétszámot. A többi kollegánál tapasztalható a Furulya hangszert ”komolyabb” fúvós hangszerre való lecserélési kötelezés nálam nem mutatkozott és ennek köszönhető, hogy az országban szinte egyedülállóan továbbképző évfolyamokban is nálam folytatják a furulyatanulást, így zenei pályára is két növendéket juttathattam el a sikeres felvételiig és mai napig irányíthatom pályájukat, mert folyamatosan igénylik a segítségemet, tanácsaimat. Az évek alatt nem tudtam titokban tartani a trombitaművész-tanár tevékenységeimet, mert vagy az iskolai, városi rendezvényeken, vagy az interneten folyamatosan találkoztak a munkásságommal a növendékek és a szülők is. Tanácsaim ellenére – miszerint a zeneiskola rézfúvós tanár-barátaimnál folytassák tanulmányaikat – hosszú évek óta ragaszkodnak személyemhez, de sajnos a művészetoktatási intézmények egyenlő feltételeinek biztosítása miatt nálam nem volt lehetőségük kibontakoztatni trombitatudásukat, annak ellenére, hogy a városban csak én rendelkezem egyetemi szintű trombitadiplomával.

A jövőben várható a művészetoktatást érintő változások nagy bizonytalanságot teremtettek a szakmán belül, így az intézményvezetők óvatos és megfontolt lépésekre kényszerültek, azonban véleményem szerint a művészetoktatási intézmények központosításának ügyében egyetlen szakmaközpontú és hatékony megoldás születhet, az, hogy az egymáshoz földrajzilag közel álló intézmények egymás munkáját segítve, kiegészítve, közös értékeik és kapcsolatrendszerük megtartásával jótékony-hatékony kapcsolatot kezdjenek kialakítani.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen már 8. éve olyan intézménytípusban tevékenykedhetek, ahol ezek a közös értékek összekapcsolási elve hatékonyan működik a közismereti és művészeti tanárok között.

Az intézményvezetők folyamatos fáradozásainak köszönhetően egy igazán gyermekközpontú pedagógiai method-rendszer alakulhatott ki az évek folyamán, amit a szülői visszajelzésekből folyton érezhetünk. A vezetők tevékenységeinek talán legfontosabb momentuma, hogy a hirtelen változásokból a szülők és gyermekek csak a jótékony hatásokat érezhetik meg, hiszen az iskola évtizedek alatt felépített hírneve nem rombolható, értékmegőrző-közvetítő individuum.

Az időközben előforduló problémák hatékony megoldása iskolánkban a humánus megközelítés, ami minden esetben eredményes eszköz a nézeteltérések tisztázása érdekében.

Az ”új” változások megértésében is tökéletes segítség az ilyenfajta hozzáállás, hiszen a morális rend megtartása könnyebbé válik a segítségével a tantestületen és a szülői-tanulói közösségen belül egyaránt, ami az infó-kommunikációs eszközök fejlődésével egyre nehezebb feladatnak mutatkozik.

A vezetők másik nehéz tevékenysége a különböző fenntartói besorolás alá eső munkavállalók motiválása, egy közigazgatási egységbe rendezése, legalábbis koncepció szinten.

Az eddig egy gazdasági egységbe tömörülő alkalmazottak most több, különböző fennhatóságú vezetés alá kerültek, ami napi szinten nehezíti meg a legalapvetőbb munkálatok elvégzését. Óriási hangsúly került az előre gondolkodás fogalmának megértésére, alkalmazására.

Sajnos az idősebb és a rutintalanabb munkavállalók az eddigi életükben e kevésbé tapasztalt folyamatoknak legtöbb hátráltató hatását megtapasztalják, hiszen nem mindig a legátgondoltabb módszerekkel próbálják megközelíteni a napi feladatokat és ilyenkor előfordul, hogy a tanórai szükséges eszközök, segédletek hirtelen nem állnak rendelkezésre.

Ez ismét pánikhelyzetet és felháborodást eredményez, ami napi szinten akár több alkalommal is jelentkezhet és az előbbiekben taglalt megoldásokkal könnyen megszüntethető.

A folyamatos értekezletek ellenére állításom szerint a pedagógus kollegák még mindig nem tudatosították magukban, hogy az évtizedekkel ezelőtt megszerzett diploma nem egyenértékű a naprakész tudással és – mint, ahogy a zeneművészetben legszemléletesebben mutatkozik – szakmai életutunk végéig folyamatosan képezni és fejleszteni kell képességeinket, ismereteinket. Így fordulhat elő, hogy amíg a közismereti kollegák zöme az otthoni tevékenységeiket a következő tanórákra való felkészüléssel tölti, addig a zenepedagógus a legfrissebb szakmai újításokat, fejlesztéseket kutatja, mert a tanórai anyag mindig a fejében van, hiszen évtizedeket töltött a tudásanyag megszerzésére, megújítására és ismétlésére.

A zeneművészeti képzés ezért kívánja a legnagyobb áldozatokat a benne részt vevőktől, hiszen amíg a többi gyerek a társaival játszik, a zenészpalánta már a hangszerén játszik, tudatosan készülve, hogy a legmagasabb szintre elérve sem lehet majd elégedett, mindig egyre jobbra, többre törekedjen, a legjobb tudása szerint legnagyobb értéket adva - az egyetlen olyan művészeti ág képviselőjeként, ami egyszerre minden érzékszerve hat és ezen felelősség teljes tudatában – hivatott arra, hogy megszépítse a világot.   

     

Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester, Zeneszerző

Debrecen, 2014. Február 9.