Az utóbbi évek
törvényi szabályozásainak hatályba lépései és azok vonatkozásai jelentős
változásokat hoztak a művészeti iskolák mindennapi életében. Az
intézményvezetők szakmai tevékenységeinek megerősítése érdekében több
tevékenységi kör kikerült a vezetők irányítási feladatai közül, ami másfajta
problémákat eredményezett a mindennapi munkaszervezésben. Beszámolóm e
problémák gyökereit próbálja feltárni, logikus megoldásokat keresve a negatív
hatások kezelésére, mérséklésére, vagy megszüntetésére.
Az elmúlt évek fenntartói változásai és azok hatásainak megjelenése az alapfokú művészeti iskola kapcsolatrendszerében
A
művészeti iskola sokoldalúsága többféle funkció kiszolgálását is eredményezte,
így méreteihez mérten több – üzemeltetési feladatokat ellátó - technikai
dolgozót is foglalkoztat.
A több
fenntartóból adódó napi konfliktusok nagymértékben megnehezítik a vezetők szakmai
tevékenységeit, hiszen a szakmai irányítás helyett gyakran a több részre
szakadt humánerőforrás-szerkezet tagjainak viszálykodásait kell azonnali
hatállyal megoldani.
A művésztanárok –
életvitelükből és hivatásukból adódóan – hetente akár több ezer emberrel is
kapcsolatba kerülnek, hiszen heti előadásaik során nem ritka a 4-500 fős
közönség sem.
Így joggal
tekinthetjük a művésztanárokat a közösségi változásokra leginkább érzékeny, a
legnagyobb társadalmi szerepet vállaló és legnagyobb hatást gyakorló pedagógustestületi
szegmensnek.
A
művészetek tapasztalt képviselői első kézből érzik meg a változásokat, így 15
év alatt a művészeti iskoláknak jelentős támogatói tábort tudtak szerezni. Ez
annak köszönhető, hogy mind a szülőkkel, a növendékekkel, a többi pedagógussal,
mind az állami, a városi és az intézményi vezetőkkel kitűnő pozitív kapcsolatot
tudtak kialakítani a hivatásukból adódó egyetemes értéktöbblet segítségével. Napjainkra
ezek a személyes kapcsolatok jótékony hatást gyakorolnak a saját intézményeikről
kialakított pozitív kép, szakmai hírnév és elismerés megőrzéséhez. Ebből a
szemszögből tekintve viszont az intézmények közötti verseny kiegyenlítetlenné,
gyakran esélytelenné vált, hiszen bizonyos intézmények további – sokszor
indokolatlanul nagymértékű – figyelmet és támogatást szerezhettek a többi
intézmény kárára. Ez a gyakorlat főleg a zeneiskolákra jellemző, melyek
versenyistállókként elhalványították a művészeti iskolák eredményeit, a
társadalomra gyakorolt pozitív hatását, hiszen a legtöbb mai növendék legnagyobb
értéke nem a tehetségkutatókban, szakmai versenyeken elért siker, hanem a
közösségi példamutató magatartás, könnyű beilleszkedési készség és alázatos,
kiegyensúlyozott hozzáállás.
A
megváltozott igények és közösségi összetétel – az utóbbi öt évben – életképesebbé,
praktikusabbá, támogathatóbbá tette a művészeti iskolákat a zeneiskolákkal
szemben, így a művészvilág vezető képviselőinek intézményi szinten elért sikerei
szakmai és emberi oldalon való kamatoztatása a továbbiakban nem támogatható,
nem folytatható és azonnali megoldást kívánó problémájává vált a művészéletnek.
A személyes kapcsolatok kiszorítása érdekében állami és intézményi szinten is
megmutatkozik az igény és a törekvés is, ami új, elsősorban szakmai érdemi
alapokra helyezi a vezetők intézmény-önmegvalósítási kiteljesedésének
lehetőségét és esetenként jogi úton kívánták számon kérni a vezetőktől a
képviselet hiányát.
Az
intézmények közötti versenyhelyzet miatt kialakult magas szintű szakmai
elvárások tudatosabb értékközvetítést és a legmagasabb szintű felkészültséget
várnak el az intézményvezetőktől. Ez az elmúlt tanévek legfontosabb változása,
ugyanis az előzőekben az önkormányzatok fenntartói irányítása alatt álló
művészeti iskolák az állami támogatásokon kívüli további támogatásokat
nyerhettek a sikeres önkormányzati pályázatok révén, mára viszont az ezek
hiányából adódó partnerkapcsolati űr megszüntetésére a szülők, mint partnerek
és támogatók bevonására kényszerülnek az intézmények.
Az
eddig háttérbe szorult művészeti szolgáltatás, az új szülők megjelenésével,
óriás értékfaktorral a figyelem középpontjába került, hiszen a kötelező
feladatokon felül egyetemes értékű készség- és jellemfejlesztést biztosít a
növendékek számára. A szülők és a növendékek hozzáállása is megváltozott az
utóbbi években, hiszen a versenyszférából érkezett szülők nagy elismeréssel
nyilatkoznak a művészeti – azon belül a legértékesebb, zenei – nevelésről.
Ez a tanórai
hiányzások megszűnésében is megmutatkozik, hiszen csak a legindokoltabb
esetekben maradnak távol a növendékek és a szülők az általános iskolai igazolt
hiányzási nap ellenére délután elküldik gyermekeiket a zeneórákra. Felmerülhet
a kérdés, hogy vajon nem a térítési díj kifizetési kötelezettség miatt válik támogatottabbá
szülői részről a művészeti óra?
Természetesen nem,
mert - az évi 11.000.- összegű térítési díjból - havi 8 hangszeres és 8
szolfézs órával számolva 68.-/óra összegből magas szintű, egyetemes tudású,
műveltségű és a korosztályukban vezető készségekkel felfejlesztett növendékek jelennek
meg az évek alatt.
Az Európai Unió fejlett
országaiban 45-100€/hangszeres óra díj ellenében – külön elméleti oktatás
nélkül – vehető igénybe ugyanez a szolgáltatás, a művészpedagógusok havi bére
pedig 2600-12.000€ között mozog, képesítéseiktől, előadói tevékenységeiktől és
az iskolatípustól függően. Ezzel a legtöbb szülő tisztában van és aktívan
támogatja gyermeke művészeti képzését, mert a zeneórák alkalmával gyakorlati –
hangszeres órai – és elméleti – szolfézs órai – képzést is kapnak a művészeti
növendékek, ami rendkívül nagy hatást gyakorol a növendékek fejlődésére. Ez a
módszer teljes mértékben hiányzik a közismereti oktatásból, viszont a nagyobb
mértékű gyakorlati órák miatt felkészültebbek és sikeresebbek lehetnének az
általános iskolai tanulók az élet köznapi területein.
A
közismereti tanárokkal ellentétben a művésztanárok egyéni óra keretében fejlesztik
a növendékeket, ahol nincs fegyelmezéshez köthető feladatellátás, csak
maximális szintű, professzionális készségfejlesztés. Ezzel szemben a
közismereti tanár csoportos órán osztja meg a tudását, ahol nincs megfelelő kompetenciafejlesztés
a jelentős fegyelmezési feladatok miatt. A művészeti iskolára más törvényi
vonatkozások tartoznak, hiszen nem kötelező feladatot ellátó intézmény, így a
művésztanár a KNT szerint átlag pedagógusnak tekinthető, azonban minden más
tekintetben más törvények vonatkoznak rá, tekintve, hogy hivatását gyakorló, alkotó-
és előadóművészi és magas társadalmi többletfaktorú, egyetemesen elismert zenei
nevelőmunkához tartozó tevékenységi köröket is ellát.
A
törvény értelmezése azonban az azonos munkakört betöltő, de más
intézménytípusban tanító művésztanárok esetében eltérő, ugyanis amíg a
zeneiskolákban heti 4 napba, addig a művészeti általános iskolákban heti 5
napba szervezik a munkaidő letöltését. Így a művészeti iskolákban oktató
pedagógusok – és velük együtt a növendékek is - elveszítették a heti 1 nap,
szakmai fejlesztésre, új pedagógiai módszerek és innovációk kutatására, elsajátítására,
szellemi alkotásokat létrehozására, valamint alkotói és előadói felkészülésre szánt
munkanapkedvezményüket, viszont praktikusan, aktív segítői lehetnek az
intézmény- és munkaközösség-vezetői adminisztrációs és szervezői feladatok
ellátásának.
A művészeti
tanárok esetében a közismereti tanári munkakör további előnyökkel is jár,
hiszen abban az esetben, ha az alapdiplomájához tartozó tanórák leadása
valamilyen oknál fogva akadályba ütközik, a munkakörébe nem tartozó feladatokat
is elláthat (pl.: közismeretei órák helyettesítése, ügyelet, tanulószoba, osztályfőnök…).
A
közismereti és művészeti nevelés kitűnően kiegészíti egymást és a
transzfer-hatás segítségével szakmailag is jótékony-hatékony kapcsolat
alakulhat ki, ezen kívül a művészeti képzés - társadalmi értékfaktorával - kiválóan
segíti az általános iskolai beiskolázást.
A művészek
társadalmi szerepvállalása köztudottan magas, hiszen jótékonysági koncertjeik, adománygyűjtő
rendezvényeik segítségével a rászorulók számára jelentős anyagi, karitatív és mentális
támogatást tudnak biztosítani, melynek mértéke és gyakorisága meghatározza az
egyes művészek társadalmi értékét, közéletre gyakorolt pozitív hatását.
Az
idősebb művészek úgy vélekednek, hogy a művészet egyetemes értékű és nem lehet
a versenyszféra szabályainak alárendelni, mivel a legnagyobb értékek
kifejezésének legmagasabb eszmei megjelenése. A mai kor azonban alázatra kényszerít
minket, művészeket, az igaz értékek széles körben történő átadása érdekében,
hiszen a megváltozott globális és társadalmi igények miatt könnyebben terjed a
befogadhatóbb, populárisabb kultúra az élet minden területén, azonban közös
célunk a globalizáció káros hatásainak mérséklése és közös törekvés a legnemesebb
értékek és legmélyebb tartalmak fenntartása, átadása a minket követő és tőlünk követendő
példát elváró nemzedékek számára. Jól példázza ezt a folyamatot a
társkultúrákban – mint pl.: a gasztrokultúrában - az utóbbi években lezajlott változás,
ami a nemzeti értékeknek megfelelő ételek és italok versenyképessé emelésével közkedveltté,
világszerte fogyaszthatóvá, befogadhatóvá tette termékeinket, a minőség és a
tartalom erőteljes csökkenésével párhuzamosan. Ezt az eredményt az egyes
szaktekintélyek megdöbbenve tapasztalták, viszont idővel elfogadták, az
értékmegőrzés hosszú távú és széleskörűen támogatott fenntarthatósága, tehát a családi,
szakmai és nemzeti értékek megőrzése, biztosított jövője érdekében.
A
művészeti iskolában tanévenként tapasztalható változások átalakították a
mindennapi szakmai életet. Az előző tanévhez képest a közismereti pedagógusokra
is kiterjesztették a heti 26 órás aktív tanórai kötelezettséget, ami eddig csak
a művésztanároknak volt a kötelessége. Az általánosan elfogadott álláspont az,
hogy a művészeti képzés előnyt élvez minden szakkörrel szemben, így a
közismereti tanárok – akik eddig nem tudták, vagy nem akarták aktívan kitölteni
délutáni óráikat – a művésztanárokat okolják - az újonnan beiktatni kívánt,
színvonaltalan - kötelező szakkörük látogatottsági sikertelensége miatt.
Ezekben az
esetekben felmerül, hogy az évtizedek óta a pedagógushivatásban tevékenykedő, semmilyen
értéket nem közvetítő munkaerő, tapasztalat híján milyen hagyományt tud
teremteni, milyen értékeket tud megosztani a tanulói körében és mivel tudja
előre lendíteni intézménye szakmai előmenetelét?
Egyes
intézmények - a versenyszférából érkező, az év minden napján dolgozó szülők
igényeire reagálva, heti 6 napos munkarendben dolgoznak, így a szüneteket hetekkel
meghosszabbítva, több idejük marad a családoknak együtt lenni, kirándulni,
síelni…
Ebből is látszik
milyen kiélezett harc folyik a megfelelő támogatások elnyeréséért, az anyagi források
lehívásáért és az értékközvetítés legfőbb eszköze a tudatos marketing.
A
művészeti iskolában a tanár személyiségén múlik a növendékmegtartás és az ebből
kialakult óraszám, hiszen minden tanév elején újra kell szervezni a tanszakot,
így egy nem megfelelő hatékonysági fokú, vagy nem vonzó személyiségű tanár esetében
az iskola jelentős állami támogatástól esik el, a növendékek kiiratkozásakor.
Az előző tanév
kétségtelenül legnagyobb szakmai problémáját a finanszírozás hiánya, az idei
tanévét viszont a megfelelő idő-lekötöttségű tanulói és tanári órarend
kialakítása és az új adminisztrációs rendszerek kiszolgálása jelentette. Az
adminisztrációs feladatokat ellátó titkárnők feladata jelentősen megnőtt, így
egyes feladatokat az intézményvezetőkre és a tantestületre kénytelenek
áthárítani. Az emiatt kialakult gyakorlat számottevő energiacsökkenést
eredményezett a pedagógusok körében, ami megnehezítette a szakmai dolgok
menedzselését, koordinálását. A másik oldalon megnövekedett tanórai
elfoglaltságok már a tanulókra is kihatással lettek, hiszen a kifáradt tanulók eredményei
gyengültek és a legjobb tanulók – akik a sok különóra révén eddig is minden
téren le voltak kötve – még nagyobb nyomás alá kerültek és még több
elfoglaltság terhelte őket, hiszen képességeik szerint a legtöbb tanár őket mérette
meg a tanulmányi versenyeken, mivel ezek a tanulók kevesebb figyelemmel és
önszorgalmuknak köszönhetően hamarabb elsajátították a tananyagot. A gyengébb
képességű, esetleg hátrányos helyzetű, vagy kisebbségi nemzetiségű tanulókkal kevesebben
foglalkoznak szívesen, hiszen esetenként a tanórákon kívüli odafigyelést és
felkészítést is biztosítani kell számukra. A művészeti iskola számára ez több
évtizedes hagyomány, ugyanis egy-egy versenyre, vagy szakmai felvételire való
felkészítés a becsületes és szorgalmas zenetanároktól a hétvégi családi életük
beáldozását is megkövetelte a növendék sikere, szakmai előmenetele érdekében.
A
zenei nevelés a hátrányos helyzetű, fegyelmezetlen és a roma tanulóknak is ideális
a fegyelem, koncentráció, alázatosság, lelki és tehetséggondozás, tolerancia,
csapatmunka, problémamegoldó-készség, önbizalom, siker… gyors és maradandó
kialakítására, azonban ezek a tanulók általában a forráshiány miatt kiszorulnak
a művészeti képzésből, holott nekik van a legnagyobb szükségük rá, hogy befogadják
őket és sikeresek legyenek felnőttként is.
Az egyre nagyobb
társadalmi különbségek hatására egyre nagyobb szelekció tapasztalható a
művészetoktatásban, így rengeteg tehetséges növendék kiszorul a számára
egyetlen kitörési és motivációs lehetőséget biztosító képzésből. A sokszor
agresszív, elnyomó családi környezetből érkező növendékek megnyugvást találnak
a művészeti órákon és megtanulják problémáikat tettlegességig fajuló agresszivitás
nélkül, kulturáltan megoldani, így kiegyensúlyozottá, nyugodttá válnak, aktív
személyiségfejlődésen mennek keresztül.
A
rendezetlen családi körből érkező tanulók esetében a mindennapos testnevelés
nem csak energia-levezetést eredményez, hanem – indokolatlan és hosszú távon
fenntarthatatlan - fizikai kondíciógyarapodást is, ami egy másik
élethelyzetben, vagy közösségben veszélyessé válhat, hiszen a csoportos órai
időkeret miatt gyakran csak a fizikai képességeik kihasználását sajátítják el a
tanulók, a mentális képességek háttérbe szorításával, így az ellenfelekkel való
összefogás helyett az ellenségek erőszakos legyőzését erősíti bennük a sikerorientált
tanóra.
A zeneórákon nem
csak mentális, de állandó fizikai megterhelésnek vannak alávetve a növendékek,
hiszen a zenei előadás folyamata alatti izgalom és a megfelelő egyenes testtartás
kialakításának, fenntartásának nehézségei hatására jelentős súlyveszteség
mutatható ki játékuk során. A társadalmi felelősségvállalás, a környezettudatosság,
az embertársaink elfogadása és az egészséges táplálkozás, a megfelelően szinten
tartó, nem szervkárosító, hanem kondíciómegóvó mozgás - amit a világ vezető
cégeinél is napi szinten alkalmaznak – minden zeneóra fontos anyaga, mondanivalója
és folyamatosan elmélyített tartalma.
A
művészeti iskola – széles ismeretanyaga révén - a hátrányos helyzetű növendéknek
az alapműveltségen felüli kulturális műveltséget ad, a szorgalmas tanulóknak
esélyt, hogy a legjobb iskolákba bekerülhessenek, a megfelelő hozzáállás
kialakításával valóra váltva álmaikat. A pályaválasztás alkalmával a művészeti
növendékeknek könnyebb a feladatuk, hiszen előéletük a jövőjük garanciája, több
esélyük van az életben, céltudatosabbak, határozott életpályaképpel, biztosabb
jövőképpel rendelkeznek és a társadalmi szerepvállalásuk is nagyobb a művésznövendékeknek.
A közismeretei tanárok eleinte nem értékelték megfelelően a művészeti képzés szerepét
saját tantárgyukra vetítve, azonban gyakori jelenség, hogy néhány év alatt az
osztály gyengébb tanulójából lett a legjobb szavaló és előadó, valamint a
legaktívabb tanári segítség.
Ezek
az ideális alapfunkciók a változások tekintetében igen körülményesen tarthatók
fenn.
A legfőbb
szakmai cél, hogy a gyakorlati kivitelezés, a napi munka szervezése és
biztosítása ne csökkentse és hátráltassa a nevelési eszmék, a legfőbb értékek
közvetítését.
A közösségi
média rossz kommunikációjának hatására az első pillanattól kezdve megszűnt,
illetve ki sem alakult az új intézményfenntartói rendszerrel szembeni bizalom,
melynek hatására a vezetők napi szinten kerültek kellemetlen helyzetbe, amikor
a minden irányból felbőszített tantestülettel és szülői közösséggel akarták
elfogadtatni az új helyzetet.
Ebben a
helyzetben a művésztanárok – sokszor láthatatlanul is - sok segítséget
nyújtottak, hiszen – a hivatásukból megszokott változásmenedzselésből adódóan -
szakmai alázattal és a gyakori változásokban szerzett tapasztalattal csillapítani
tudták a túlzó és elégedetlen felhangokat. Az eddigiekben kialakult gyakorlat
azt mutatta, hogy a vezető személyisége fontosabb volt, mint a szakmai
felkészültsége. Ennek a sajátosságának köszönhetően könnyebben tudta irányítani
a különböző szakmai körökből érező munkavállalókat.
Miután a
feladatkörébe már csak a pedagógustestület szakmai irányítása tartozik – a
technikai dolgozóké nem -, a működtetésért felelős dolgozók évtizedes sérelmek után
próbálnak személyes bosszút állni a vezetőkön és a pedagógusokon.
Az
intézmény kapcsolataira romboló hatást gyakorol a finanszírozási lehetőségek behatároltsága.
A szakmai kirándulások, a vendéglátás, a külföldi kapcsolatok fenntartása és a
kommunikációs csatornák elzáródása erősebb érdekérvényesítésre kényszeríti a
vezetőket az információközpontú hatalom megtartása érdekében és az új igényű,
fiatal szülők és gyermekeik - mint célközönség - igényeinek kielégítése
alakítja az intézmény profilját a közeljövőben.
A korábbi
viszony erősebb lett az önkormányzattal a további források lehívása érdekében,
hiszen az állami intézményfenntartó óriási feladat-, forrás- és adathalmaz
feldolgozására kényszerült, így nem áll rendelkezésre megfelelő kapacitása az
intézmények további igényeinek kielégítésére, a – lehetőségekhez
képest legnagyobb – támogatás elsősorban az intézményi szakmai előmenetel
biztosítását, elősegítését jelenti.
A növekvő
megfelelési kényszer hatására a pedagógusok között gyakori probléma a
feladatmegosztás hiánya, így visszatérő nehézség a - kommunikációs és időhiányból
adódó - keresztkoordináció és az alulszervezés. Ez a hatás érezhető az
intézményvezetők feladatkörében is, hiszen az eddigi gyakorlattól eltérő feladatok
elvégzésére és kiadására is hatékony módszert kell folyamatosan kifejleszteniük.
Még a nagy tapasztalattal rendelkező vezetők is nehezen fogadják el, hogy sok
tekintetben szűkítették hatáskörüket és a személyük felé érkező, megváltozott
jellegű állásfoglalásokat és felsőbb utasításokat elsőre nehezen tudják
teljesíteni és végrehajtani, valamint végrehajtatni.
A
kialakult helyzet hatására megnövekedett igény mutatkozik a szülői segítségre
anyagi, szervezési és kivitelezési oldalon is, hiszen a pedagógusok mellett ők
a legérdekeltebbek gyermekük megfelelő előmenetelével, ellátásával
kapcsolatban.
Az anyagi
források elapadásával – a régiek fennállása mellett - sok új konfliktushelyzete
alakult ki a vezetőknek a fenntartóval és a tantestülettel is, főleg az
érdekütközések, az anyagi támogatások megszűnése, a logikát és rugalmasságot
nélkülöző digitális munkabeosztás-munkaidőellenőrzés és a munkaszervezés miatt.
A
közeljövőben központosításra kerülnek a művészeti iskolák is. A szándékok
szerint megyeszékhelyenként egy monumentális központi művészeti intézmény
határozná meg a vidéki iskolák számára a legfőbb célkitűzéseket. Ez a
gyakorlatban nagyfokú előrelátást és helyi viszony- és értékismeretet követel
meg a centrumintézmény vezetőjétől, hiszen a vidéki kisvárosok tudatos lokálpatrióta
szemlélete fontos tényezője a szülői igények kiszolgálásának.
Más és más a
szerepe egy megyei és egy vidéki városnak, hiszen a megyeszékhelyek
legfontosabb feladata a megfelelő szakmai utánpótlás kinevelése felsőoktatási
szintig, a vidéki városoké viszont, hogy a mélyszegénységből kilendítse –
gyakran írástudatlan - polgárait, így művészeti iskoláink legfőbb feladata, hogy a kulturális (közművelődési), a művészeti nevelés
(szakmai utánpótlás mellett a közönségnevelés) pozitív hatásait hasznosítják a köznevelésben, amelynek legfőbb küldetése, hogy művelt,
kulturált és sikeres növendékeket nevelhessenek ki.
A távoli jövő
feladata a tudatosan az igényekhez igazított tananyagtisztítás, - legnagyobb
zeneszerzők munkásságából kiindulva – az értékes komoly- és könnyűzene szintetizálása,
a komplex műveltségű gondolkodó ember és a közönségnek sokat nyújtó művész kialakítása,
fejlesztése. Ez az elengedhetetlen értékmegőrző és jövőformáló fejlesztés korszerű
tananyag elsajátítását teszi majd lehetővé a modern kor művészeti és társadalmi
igényeihez igazítva. Hamarosan elérhetővé válik az emberiség egyetemes tudása digitalizált formában, amelynek elsajátítását és széleskörű megismerési lehetőségét segíteni kell a művészetek tudás- és tapasztalatanyagának folyamatos és megújuló, közös digitális feldolgozásával.
Természetesen ehhez a felsőoktatási képzésben résztvevőket
is nyitottabbá, befogadóbbá kell tenni, hogy széleskörű és korszerű tudásanyag
elsajátítását lehetővé tevő, felkészült és kreatív művésztanárok kerüljenek ki.
Ahhoz hogy hazánk zenei nagyhatalmi pozícióját megőrizhesse, széleskörű
ismeretanyagot kell biztosítani a művészeti növendékek számára, hogy minden
művészeti korszakban és stílusban jártasak legyenek, hiszen a mai infó-kommunikációs
korszakunknak ez a legfontosabb kihívása.
A globalizáció hatására elterjedt tehetségkutató versenyek könnyű azonosulással befogadható populáris zenével teszik érzéketlenné a közembereket, így a mai infokommunikációs kor gyermekeinek van a legnagyobb szüksége az
ingergazdag és magas művészi értékű komoly, vagy - találóbban fogalmazva - művészi zenére, amely olyan mélységekben tárja fel az emberi lelket, hogy hallgatói olyan képességeiket is megismerhetnek - a zenei katarzis - által, ami eddig ismeretlen volt önmaguk előtt. Tekintve, hogy a gyermekek lesznek a
jövő közönsége a művészi zene széleskörű promotálása frekventált kérdésnek számít a zeneművészet
képviselői között.
A mai kor talán legnehezebb feladata művészként, hogy a versenyszféra
szabályrendszerében működő - közízlésromboló, munka nélkül gyors meggazdagodással és
ismertsztár-karrier felépítésének lehetőségének ígéretével vonzóvá váló - és hatalmas
nyereséget generáló tehetségkutatók káros hatásait visszafordítani,
vagy legalábbis mérsékelni tudjuk a közszférában.
A
művészeti iskola csupán a tehetséggel, anyagi befektetés nélkül a legértékesebb
szellemi terméket és személyiséget teremti meg, viszont a taneszközök a
legköltségesebbek az egész nevelési rendszerben, így - a felmerülő igének szerint - több ingyenes digitális
tananyagra és digitális, virtuális hangszerre és taneszközre - és ezek rendszerszerű összehangolására, kompatibilitásuk kialakítására - van szükség,
amelyeket egyszerre többen is kreatívan tudnak majd használni.
Az európai élvonalbeli komolyzenei
gyakorlat szerint a kortársból – az avantgarde kivételével - csak az elmúlt 5 év
értékes komoly-(művészi)zenéjét kívánják előadni, tanítani és megversenyeztetni, amely hatással van a
könnyűzenére is, hiszen egyre dallamosabb popszámok készülnek, több
technikával, kevesebb előadóval interpretálhatóan.
Ennek az irányzatnak a
támogatója vagyok jómagam is, hiszen zeneszerzői munkásságom során populárisabb,
befogadhatóbb hangvételű, magas művészi értékű és a XXI.Századnak megfelelő
- szemiotikus kottalejegyzési formában közreadott, a közönség igényeihez és befogadói kvalitásaihoz igazított stílusban komponált - egyetemes repertoár kialakítását és megtanítását
szorgalmazom.
A
jövő közönsége a gyermek, akinek a jó ízlését csak magas színvonalú, művészi értékű zenével lehet
kialakítani.
A jövő művészeti
iskolájának még nagyobb társadalmi szerep- és felelősségvállalással kell
rendelkeznie, így - értékei miatt - egészen biztosan még magasabb helyet fog
elfoglalni a köznevelési intézmények rangsorában, hiszen a művészeti iskola kapcsolatot
teremt a társadalmi rétegek között, esélyegyenlőséget és elfogadást biztosít,
mivel a tehetség szempontjából értékeli a növendékeket úgy, hogy nem ragadja ki őket társadalmi rétegükből, hanem lehetőséget biztosít a különböző társadalmi rétegek összekapcsolására a legmagasabb eszmék és legnemesebb értékek segítségével.
Ezeket
az értékeket kell szem előtt tartani, hogy a múlt gyermeke, a jelen pedagógusa
és a jövő vezetője a művészeti nevelés legfontosabb üzenetét közvetíthesse,
adhassa át az őt követő generációknak.
Domokos
János Antal
Trombitaművész-tanár,
Karmester, Zeneszerző
Debrecen, 2014.
Október 9.
