A Jazz jövője, a jövő Jazze, avagy Reflexiók a Nemzetközi Jazz Nap után

A Jazz jövője, a jövő Jazze,

avagy Reflexiók a Nemzetközi Jazz Nap után

         Április 30-án ünnepelte a világ a nemzetközi jazz napot, amelynek eredményeképpen a világ legtöbb városában az egész nap folyamán ingyen juthatott jazzkoncert-élményekhez a nagyrabecsült közönség.

2011ben az UNESCO – Herbie Hancock indítványozására – ezt a napot jelölte ki a jazz kultúra népszerűsítésére szánt nemzetközi ünnepnappá, amelynek 2014ben Osaka lett a házigazdája.

A 2011-es év nem csak világviszonylatban, hanem a hazai zenei életben is nagy változásokat indított el. A CXC. Nemzeti köznevelésről szóló törvény nagymértékben megváltoztatta a zenei- és köznevelés mindennapjait.

Művésztanárként nehezen élte meg a szakma a változásokat, hiszen nagymértékben megnehezítette az aktív művészi koncertéletet és a gyakorló előadóművészet helyett a szellemi tevékenységekre, illetve a gyakorlóban végzett munkára irányította a zeneművész-pedagógusok figyelmét. Zeneművész tanárokként napi szinten küzdünk a rohanó idővel és a percekbe szorított alapfunkciós és ösztönös életfolyamatokat mellett, a tanári és előadói szakmai fejlődésünket is tudatosan irányítanunk kell.

A nemzetközi jazz nap alkalmával megtisztelő felkérésnek tettünk eleget, ugyanis a város jazzkultúráját egyedüli helyi zenekarként képviselő zenekarként mutathattuk be változatos stílusokat magába foglaló populáris műsorunkat, osztatlan sikert aratva.

A városban első profi jazz-zenekarként megalakulva tudatosan szemléltük a megyeszékhelyi, a nagyvárosi és a vidéki igényeket – amit növendékeinken és szüleik igényein azonnal le is tudtunk mérni -, amelyeket aztán a repertoárépítésnél aktívan felhasználtunk.

Így jutottunk el mottónkig is, amely - a ”jazz mindenkinek” - nem kisebb értékfaktorát hordozza magában a művészküldetésnek, mint a jazzközönség visszahódítását a vidéki városokban is. Ennek eredményeképpen évek óta fáradozunk, de inkább küzdünk a közönségművelési feladatokkal és küldetésként tűztük ki a felnövekvő generációk tudatos zenei nevelését, képzését és művelését.

Míg a free, avantgarde és improvizatív jazz irányzatok főleg a szakmai közönséget vonzották be – így vidéken teljesen elveszítették a fizető közönséget -, a populáris jazz irányzatok interpretálásával több száz fős közönséglétszámmal számolhattunk, minden esetben a hely befogadóképességén túl további pót-ülőhelyek biztosításával. Széles közönségrétegekhez – és generációkhoz - eljuttathattuk az igényes jazz muzsikát, így az személyes ismeretségi körünkön kívül további partneri kapcsolatokat szerezhettünk – és kedveltethettük meg a jazzkultúrát - sikeres előadásaink során.

Szakmai oldalról több ízben ért minket a kérdés – főleg a főváros mentális közelében tevékenykedő jazz muzsikusoktól -, miért ezt a sokszínű és közkedvelt stíluskavalkádot választottuk tevékenységünk fő profiljaként és miért nem specializálódunk egy bizonyos irányzatra.

Tekintve, hogy egyenként több mint 20 év aktív szakmai színpadon eltöltött év áll hátunk mögött, nem célunk a szakmai közönségnek megfelelni, hiszen tanulmányi szakaszunk évtizedei alatt a legmagasabb szinten elismert és ismert szaktekintélyek, egyetemi professzorok előtt kellett megmérettetnünk, külföldön és hazánkban egyaránt.

A legkisebb kétség sem fér ahhoz, hogy az egyetemi éveink alatt oly sokszor megvalósított - állandó törzshelyen, jazz zenét befogadó szórakozóhelyen való közreműködések mára - a zenekar fejlődési szintjének megfelelően – idejétmúlttá és feleslegessé váltak, hiszen miért zárnánk be zenénket egy esti-éjjeli szórakozóhely földalatti falai közé, ha fényes nappal, friss levegőn több száz ember hallgathat minket???

Zeneművészeti diplomáink száma és minősége már a zenekar indulásakor garancia volt a szervezőknek a legmagasabb közönségigényeknek megfelelő szakmai munka megvalósítására, így a mi esetünkben a szakmai fejlődési út nem a füstös, sötét kocsmákban, hanem a - nemzetközi közönséget befogadó – csodálatos, csillogó báltermekben kezdődött.

Így esetünkben a kezdettől fogva más jellegű, összetettebb és magasabb elvárásoknak kellett megfelelni, mint az egy kezdő jazz zenekar esetében elvárható.

A közel 20 különböző műsort magában foglaló programunk mennyiségi és minőségi követelményei nagyfokú szakmai rutint és precizitást igényelnek a tevékenységeink során, így minden alkalommal megpróbáljuk maximálisan visszaszorítani a hibalehetőségeket és problémákat az információk szabad terjedésének irányítása által.

A szakmai köreinkben egyéb esetekben nem tapasztalható tudatos és előrelátó menedzselési tevékenységek mára nem, hogy vonzóerőt, de egyenesen taszítóerőt képviselnek a közönség felé, főleg a fiatalabb generációk esetében.

A megváltozott társadalmi és kulturális igények – részben a média üzleti szempontokból irányított, megtévesztő és félrevezető közvetítő szerepe miatt, részben a gazdasági helyzet és a szakma válságkezelési hiányosságai miatt, továbbá a helyi viszonyok és hagyományok erős és áthatolhatatlan mivolta miatt - a művész társadalomtól is változásokat és koordinált követést vártak el, ami mára kialakította a versenyképesség fogalmát a művelődési és nevelési közszektorban is.

A közönség befogadóképessége az egyes régiókban, megyékben, járásokban, de még a településeken is változó, így egy közszolgálati feladatokat ellátó zenekarnak minden egyes előadáson és koncerten elégedettséget kell mérni és a tapasztalatokat felhasználni műsorai vonzóbbá tételének érdekében.

Ha a helyi adottságokat kihagyjuk a képletből láthatjuk, hogy a zenekarok mindenütt ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, amelynek gyökere, hogy a fiatalabb generációk számára hogyan tudják ismét vonzóvá tenni a többtíz éves műfajokat.

Hazánkban bevált gyakorlat, hogy a harminc-negyven éve tevékenykedő zenekarok akkori slágereikkel szeretnének manapság is sikert elérni – úgy, hogy sem a hangszerelést, sem a dalok témáját nem frissítik korszerűen-, de ez csak azoknak a kiváló előadóknak sikerülhet – képzettségtől függetlenül -, akik megtalálták tehetségük révén szellemi otthonukat, hiszen a zene azon csodálatos dolog, amelynek forrása azonos az emberi lélekkel. Azok az előadók, akik nem csak eljátsszák, eléneklik, vagy rosszabb esetben lejátsszák a dalokat, hanem meg is töltik lelki folyamatokkal, érzelmekkel azokat, a mai kor ifjúságának is követendő példát és egyetemes, univerzális értékeket biztosítanak.

A jazz tekintetében még mindig általános a felfogás, hogy a régi évtizedes hagyományokat követve próbálnak meg sikeresen érvényesülni az előadók.

Nem ritkán passzívan másolva az elődöket és a mentális és készségbeli adottságokat fel nem használva próbálják visszatükrözni a látottakat.

Napjaink percről percre változó világa azonban ennek teljesen ellentétes szabályokat diktál.

A jazz jövője láthatóan napjainkban dől el. A pragmatikusan intellektuális és konvencionálisan gyakorlatias szempontok szerint elvégzett zenei frissítés és korszerű hangzásjavítás elengedhetetlen része lesz a jazz jövőjének biztosítása érdekében.

A kortárs zenei standardok alkalmazásával mindig az aktuálisan elmúlt 5 év történésit kell követendő példának tekinteni, így elmondhatjuk, hogy – a kortárs komolyzenéhez hasonlóan – a kortárs jazz zenében is egyre kevesebb szerep jut a dallami, ritmikai és metrikai elemeket nélkülöző idejétmúlt és korszerűtlen irányzatoknak.

A zeneszerzők koncepcionális szinten kell, hogy hozzáálljanak a mindennapokhoz és köznapi témájú, új hangzású kompozíciók megalkotására kell, hogy törekedjenek!

Ehhez elengedhetetlen lesz új kreatív zenei társulatok, társaságok létrehozása, amelyekben az elemzőknek, szakértőknek és szaktanácsadóknak is jelentős és kitüntetett megbecsülést kivívó feladat jut majd.

A közönség igényeit legmagasabb szinten kiszolgálva a folyamatos elégedettségmérési tapasztalatokat és adatokat kiértékelve és beépítve játékunkba a ”jazz mindenkinek” elvárásainak eleget téve, élvezhető és befogadható formában kívánjuk a későbbiekben is interpretálni. Ez a mindennapokban úgy jelenik meg, hogy mindig a helyi elvárásoknak, helyszínnek és a megrendelői igényeknek megfelelően állítjuk össze aznapi koncertműsorunkat, ami esetenként azt eredményezi, hogy szakmai tekintetben túl közkedvelt műsorszámokat játszunk és a zenei témákat kevés improvizatív szólóval szegélyezve teszünk eleget a formatani követelményeknek. Azonban, ha a hangszerelést tekintjük, láthatóvá válik, hogy az 5 tagú zenekar – a váltóhangszerekkel - összesen több mint 15 hangszert és hangot szólaltat meg, akkor világossá válik, hogy a tanítási tevékenységek mellett – ami jelenleg heti 32 óra, reggel 10-től este 7ig, 8-ig terjed -, ennyi féle hangszert és hangfajt professzionális keretek között szinten tartani nem kis feladat.

Be kell, hogy lássuk végre, hogy a szakmának szánt élettelen és túlzott technikai virtuozitás üres fülekre és csukott szívekre talál a közönség soraiban, így a szakmai rutin, hatékony módszerek és fortélyok alkalmazásával tudjuk ismét megtölteni jazz zenével a megüresedett, érzelemre szomjazó szíveket.

A mai átlag közönség számára élvezhetetlenül sebes tempóban lejátszott skálafutamok érthetetlenné és felfoghatatlanná teszik számukra játékunkat, így kreatív módon irányított zenei folyamatokkal visszacsempésztük a dallamosságot a szólórészekbe és az átvezető részekbe egyaránt. Az így tudatosan megszületett érzelmes, szívhez szóló és megható dallamfordulatok közel hozták és befogadhatóvá tették a jazz muzsikát a köznapi közönség számára is. Ennek köszönhetjük, hogy közönségünk az év minden szakában – teltházas több száz fős koncerttermek keretében - kíváncsi muzsikáinkra és tavasszal megjelenő új műsoraink mindig nagy érdeklődést váltanak ki, valamint megalapozzák a zenekar - az induló fesztiválidényben betöltött - szerepét, szakmai és személyes elismerést és tekintélyt egyaránt biztosítva.

Küldetésünk és Ars Poeticánk – ezt támasztja alá zeneszerzői munkásságom és mindannyiunk tanári és előadói tevékenysége -, hogy a jazz- és a zenekultúrát mindenki által befogadható és elismert módon képviselhessük és az egyetemes értékek megőrzésével, ápolásával és közvetítésével minden generáció és közönségréteg számára élvezhető és könnyen befogadható szórakoztató zenét. A jazz a kezdetektől az utca emberének, a közembernek a zenéje volt, aztán az idők során az elit értelmiségi közönség tagjai közt találta meg csak a támogatóit.

A jazz zene megújítása az egyszerűsítéssel kezdődik és az emberek szívébe és lelkébe való visszajutással végződik. Aki ma aktívan és hatékonyan szeretne szerepet vállalni a művészetek – így a jazzkultúra - népszerűsítésének érdekében indított végeláthatatlan kampányban, ezeket a szempontokat szem előtt kell, hogy tartsa.

A jazz tiszta forrását felkutatva koncepcionális szinten kell, hogy újraértelmezzük, hogy mi is a célunk a zenéléssel és a jazz zene üzenete mit és kinek közvetítsen?

Amennyiben ezekre a kérdésekre egy előadó, vagy egy zenekar kollektíven megtalálja a választ, biztosíthatja szakmai fejlődését és jövőjét.

A jövő jazz zenéje, a jazz jövőjének – a múlt és jelen értékei felnövekvő generációk felé való közvetítésének, megőrzésének - biztosításával alakulhat ki, így minden emberhez kell szólnia, a világon mindenhol a tolerancia, integráció és egyenjogúság eszméjével megfűszerezve.

Talán ez lehet a nemzetközi jazz nap legfőbb üzenete mindenki számára…

Debrecen, 2014. Május 1.

Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester, Zeneszerző

A szakmához való hozzáállás, a munkához való szándék és a hivatáshoz való hűség a zenei előadóművészetben, avagy gondolatok a Munka Ünnepén

A szakmához való hozzáállás, a munkához való szándék és a hivatáshoz való hűség a zenei előadóművészetben,

avagy gondolatok a Munka Ünnepén

Gondolataim valószínűleg nem fognak nagy megdöbbenést okozni az olvasók között, de mindenképpen elgondolkodásra, továbbgondolásra szerettem volna terelni a publikum figyelmét. A szakmai berkeken kívülről érkező olvasók is valószínűleg találkoztak hasonló problémákkal, így szakmai titkokat sem fogok – és nem is áll szándékomban – kiteregetni.

Természetesen nem is áll szándékomban tippeket adni sem a vetélytársak szakmai fejlődésének lehetetlenné tételére, sem a saját karrierünk sebezhetővé tételére, csak az elmúlt évek viszontagságait és tapasztalatait szeretném megosztani az érdeklődőkkel.

Reményeim szerint a szakmai utánpótlásunk fel tudja használni későbbi életében az itt leírtakat és a nyilvánosság erejével tompítani tudom érzelmi sérüléseiket.

A Keleti-régióban egyetemista korunkban nagyon erős igény mutatkozott az igényes szórakoztató zenét szolgáltató profi előadóművészekre.

Küldetésünknek éreztük – és ezt támasztja alá zeneszerzői munkásságom és mindannyiunk tanári és előadói tevékenysége -, hogy a jazz- és a zenekultúrát mindenki által befogadható és elismert módon képviselhessük és az egyetemes értékek megőrzésével, ápolásával és közvetítésével minden generáció és közönségréteg számára élvezhető és könnyen befogadható szórakoztató zenét. Mára szerencsére elmondhatjuk, hogy ez – a szűkös lehetőségekhez képest – sikerült is. Többdiplomás zeneművészekként – több hangszert és hangfajt irányítva - tudásunk és szakmai alázatunk garancia a magas szintű produkciók megszólalására.  

A mai kor előadóművészének a komoly- és könnyűzenei irányzatokban is jártasnak kell lennie, hogy előadásait vonzóvá tegye, közönségét megfelelően művelje és a növendékeket kiválóan tájékoztatni tudja a szakmai újdonságokról.

            Zeneszerzői küldetésem, hogy új hangvételű művek komponálásával befogadhatóbbá tegyem a kortárs zenét a fiatalabb generációk számára és művészi értékfaktorával ismét vonzóvá tegyem a komoly- és könnyűzenei koncertlátogatást minden korosztály számára. Ingyenes koncertjeinkkel biztosítottuk, hogy anyagi hozzájárulás nélkül hallgathasson a közönség komolyzenei és könnyűzenei előadásokat egyaránt.

A szakmai lehetőségek – a kicsiny hazai és regionális zenei piac miatt – végesek, de aki igazán adni akar a közönségnek az kis idő multán támogatókra, partnerekre talál.

A kulcsszó ebben a történetben az AKARÁS. Azon előadók, akik csak passzívan a gyakorlótermekben másokat másolva, tudattalan előadói koncepciók miatt nem tudtak megmutatkozni, ugyanúgy sikertelenségig jutottak, mint akik minden konkurensnek tekintett előadót félresöpörve, csak magukat előtérbe helyezve és a követendő példának beállítva képtelenek voltak a megváltozott közönségigényeket kiszolgálni, azoknak megfelelni.

A világválság kirobbanása óta - az utóbbi néhány évben - a szakma minden területéről a panaszáradatokat és sajnálkozásokat hallgathattuk meg, viszont hamar kiderült, hogy ezek az előadók csak meggazdagodási, vagy rosszabb esetben megélhetési forrásnak tekintik az előadóművészetet, nem egy csatornának, amin keresztül a kreatív szellemi termékek magas értéktöbbletfaktorukkal eljuthatnak a közönségig. A belépő áráért minőséget elváró közönség helyett a barátokból, ismerősökből összeállt közösség előtt játszó előadók mára komoly veszteséget halmoztak fel, hiszen koncertjük vonzóbbá tétele miatt a zenekari tagok költségeként jelent meg a közönség italfogyasztásának finanszírozása. 

A városban első profi jazz zenekarként megalakulva – a helyi szokásokat felszámolva - számos megpróbáltatáson kellett átessünk, hogy kivívhassuk a megbecsülést és elismerést.

Gyermekkori hagyományainkat és a képzésünk során megszerzett tudás egyetemes értékeit egyaránt közvetíteni szerettük volna, emellett közművelési és közönségnevelési célokat is megfogalmaztunk küldetésünk megvalósítása során.

A diplomás zeneművészek szemszögéből nézve irigység és megaláztatás tárgya lettünk, mert – a nagytöbbséggel ellentétben – kiválóan improvizáltunk komoly- és könnyűzenei stílusokban egyaránt, a barokktól a jazzen át a kortárs zenéig.

Éreztették velünk, hogy elvesztegetjük tehetségünk egy olyan műfajra, ami nem megfelelő szinten közvetíti az egyetemes zenekultúrát a hallgatóság felé. Ennek elkerülése érdekében a kezdetek óta tudatosan fejlesztettük a zenekart és mára bebizonyítottuk, hogy az emberek mégis hajlandóak meghallgatni egy jazz zenekart, csak többet kell adni a közönségnek egyszerű előadásnál. Hivatásos előadóként a megfelelő művészi színvonal biztosításával garantáljuk, hogy tevékeny részt vállalunk a koncerttermek tudatos megtöltése és a közönség aktív művelése felé irányított állandó küzdelemben.

A diplomával és működési engedéllyel nem rendelkező amatőr zenészek - akik évtizedek óta uralták a zenei piacot és egyéb szakmájukból a zenei előadói üzletbe átmentett anyagi forrásaikkal erőszakosan fenntartották sikereiket – szintén lenéztek és becsméreltek bennünket. Szerepük a zenei folyamatokban az lenne, hogy örömforrásként felhasználva zenei ismereteiket, kapcsolatokat építhessenek és őrizhessenek meg, hiszen hivatásként a zenétől távol álló szakmát választottak. Ennek értelmezésében – életkorukat és kapcsolatrendszereiket tekintve - biztos egzisztenciát tudhatnak magukénak és emellett kikacsolódásként, hobbiként zenélgetve tehetik tartalmassá mindennapjaikat.

Ezzel homlokegyenest ellenkező felfogásban manapság egyetlen cél vezérli az élelmes és tapasztalt amatőröket: az amúgy is nehezen elhelyezkedő, képzett művész munkaerő egzisztenciális felemelkedését és művészi fejlődését eredményező lehetőségeinek visszaszorítása, vagy lehetőleg megszüntetése.

A tiszteletdíjat ellentételezve egyes esetekben teljesen más tevékenységi körökben kapott működési engedéllyel, más esetekben egyéb szakmai tevékenységek mellé – az ügyintézőt megtévesztve és a betöltött munkakörhöz szükséges okiratok meglétét nem igazolva - a zeneművészeti előadás tevékenységi körét is felvéve tud eleget tenni megszerzett jövedelmének ellentételezési kényszerére, de csak, ha a megrendelő külön ragaszkodik a papírformához.

A képzettebb amatőr zenészek kiváló betöltői lehetnek a kapacitás hiányában megüresedett zenészstátuszoknak. Ebben az esetben már zeneelméleti szinten is magasabb képzettséggel kell rendelkezniük az előadóknak, hogy hivatásos kollégáikkal felvehessék a versenyt.

Az átlag, évtizedek óta – mára unalmassá és elcsépeltté vált – azonos műsorral megjelenő amatőr zenekarok tanácstalanná váltak a válsághelyzet menedzselésében.

A világgazdasági folyamatok a kultúrára gyakorolt hatásait át nem látva és azok iránt nem is tájékozódva, céltalanul tevékenykedtek a zeneipar kavalkádjában.

Rögeszméjükké vált - zenekarunk jó hírnevét minden fórumon aláaknázva – támadási felületeket keresni művészetünkben. Az évek alatt hallgatói elégedettségméréssel kialakított programjaink változatosságára felépítve ellenkampányukat hiteltelennek titulálták zenekari profilunkat, hiszen ez idáig bevált gyakorlat és a köztudat része volt, hogy egy zenekar csak egy stílusban játszhatott hitelesen. 

Komolyzenei előképzettségünknek köszönhetően – ahol hosszú évszázadok zenei stílusainak előadási kompetenciáit sajátítottuk el - nem okozott gondot a komolyzene magasabb elvárásainak megfelelő eredményeit átültetni és felhasználni a jazzkultúra fejlesztésére.

A zenei tevékenységek két oldalra szakadt képviselői közé szorulva – küldetésünknek megfelelően - folyamatosan küzdünk a zenekultúra spirituális összetartásáért, hiszen ha nem támogatjuk megfelelő mértékben a jazz-zenekultúrát a komoly- és szórakoztató zene közötti szakadék egyre nagyobbá válik.

Régen nem volt ilyen messze egymástól a két műfaj, hiszen több száz éves zeneszerzői hagyomány, szórakoztató zenét játszani. Kihívás és szükség is volt egyben az adott korok zeneszerzőinek szórakoztató zenei műfajokat is megismerve – azok újdonságait felhasználva – fejleszteni interpretációs és alkotói készségeiket.

Anélkül senki nem válhatott nagy zeneszerzővé, hogy minden stílusban való jártasságot ne szerzett volna. A világ legnagyobb zeneszerzői mellékes jövedelemforrásként - a hangrögzítő berendezés előtt ülve - feljátszották a kor legnépszerűbb slágereit, amit így azonnal meg lehetett vásárolni. Belátták, hogy a közember művelésével igényes szórakoztató zene szólalhat meg a kedvtelésből muzsikáló amatőrök előadásában és, ha magasabb szintű a szórakoztató zene a komolyzenén keresztül a teljes kulturális színvonal emelkedik.

Így minden nemzet tagjai közé intelligens utódok születhetnek, hiszen a szülők is mentális fejlődésen estek át.

A művészetek közül a zeneművészet az egyetlen, ami a művelője és a hallgatója minden érzékszervére egyszerre hat.

A zeneművészet képviselői birtokában vannak a tudásnak, hogyan lehet anyagi támogatás nélkül is kibontakoztatni a tehetségeket és sikerre vinni karrierjüket, szinte a semmiből - csupán a kreativitásunk által - hatalmas értékeket teremtve, kiváló példaként szolgálva a felnövekvő nemzedékeknek. Zeneművész-tanárokként felelősnek érezzük magunkat a jövő nemzedékeinek személyiség- és kompetenciális fejlődése iránt és aktívan kivesszük részünket a feltörekvő generációk szakmai- és életútjának jótékony-hatékony irányításában. Ennek legjobb eszköze a pozitív példamutatás a szakmai és a személyes kapcsolatok területén egyaránt.

            Személyes ismeretségi körünkben néhányan úgy vélekednek, hogy üldözési mániánk alakult ki a zenekar tevékenységeit kísérő folyamatos véletlennek látszó külső beavatkozások során. Azonban ahhoz, hogy ezt meg tudjam cáfolni, ezúton megosztom az olvasókkal, miért veszítettük el kollektíven hitünket a véletlenekben.

            Kezdetben csak nem ismerték el sem a képesítéseinket, sem a művészetünket – olyan emberek, akik nem hogy végzettséggel, még működési engedéllyel sem rendelkeznek -, aminek nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget.

Akkoriban még főleg élő beszéd alapján terjedtek a hírek az előadókról és, aki nem fizette ki a próbaterem és egyéb méltányosság jogán járó díjakat a szakma irányítóinak az nem kerülhetett be az állítólagosan nélkülözhetetlen, egyszóval abba a bizonyos KÖRbe.

Minden a digitális platformok, csatornák fejlesztésére irányuló törekvésünk hiába való volt, hiszen élő szóban terjesztették rólunk a negatív információkat, ami mellet az infó-kommunikációs eszközök hatástalannak bizonyultak, hiszen a rendezvényszervezőt – az előzetes információk hallatán – nem tudtuk a digitális felületeinkre vonzani és nem volt lehetőségünk bizonyítani.

A KÖR közepén állók műveletlen magatartásformákkal, erősen illuminált színpadi megjelenéssel, érdektelen hozzáállással, a zene és közönség felé nyilvánított szakmai alázat teljes hiányával, valamint egocentrikus munkamorállal mérgezték és csorbították évtizedek óta a szakma hírnevét. A laikus közönség ezek után az előadók után ítéli meg még ma is a művész szakmát, így nem tud különbséget tenni zenész és zeneművész, színész és színművész, festő és festőművész, vagy táncos és táncművész között.

A munkához való szándékot és képzettséget tekintve a zenészek középfokú szinten állnak és általában nincs igényük az életfogytig tartó fejlődésre, a zeneművészekkel ellentétben.  Tekintve, hogy a zenész más tevékenységi körökből szerzi meg egzisztenciális helyzetének megőrzéséhez szükséges forrásokat, nem képzi tovább magát, mert nem törekszik művészi előadásra, a legtöbb esetben előadásra sem, hiszen csak passzív résztvevője – számítógép-kezelői szinten – az eseményeknek. Ezeket az előadókat – az exhibicionista törekvéseik mellett - csak a gyors meggazdagodás érdekli – a művész szakma magas szintű produkcióin felkapaszkodva szerzett gyors pénzelvonási lehetőségek birtokában tevékenykednek - , így nincsenek tudatában mekkora károkat okoznak valójában a szakmának. Friss szaktudással és diplomákkal tömegesen vándorolnak szaktársaink gazdaságilag fejlettebb szinten álló és a kultúrát jobban támogató államokba, hiszen ilyen - szakmán kívülről – erőszakosan irányított folyamatokban nem akarnak részt venni.

Új típusú gondolkodásunkkal és a tanulmányi ismereteink legjobb alkalmazásával a szakmai tevékenységeink, színpadi megjelenéseink és közszerepléseink minden elvárt kritériumára komplex módon ügyeltünk, így az idősebb szaktársak előtt hamar elveszítettük megbecsülésünket, hiszen káros szenvedélyektől minden tekintetben mentes életet tudhatunk magunkénak. Ezzel a hozzáállással több – a rutinosabb és finanszírozás-centrikus kollégák által leadott - megbízatást elveszítettünk.  Minden téren próbáltuk elfogattatni magunkat a szakmai élet évtizedes irányítói által, holott első diplomaszerzésünk idejére már közel 20 évet töltöttünk fejenként a szakmai színpadokon, mivel mindannyian kisgyermekkorunk óta a zenével foglalkozunk, a zenében élünk és hosszú évek alatt különböző nyilvános megmérettetéseken kiválóan teljesítve hazánk minden nagyobb városában megfordultunk.

Megalakulásunkkor elhíresztelték, hogy a mi zenénk nem is jazz - holott tudatosan a jazz populáris fajtáját választottuk, mert ezek a stílusok állnak a legközelebb a kevésbé be- és elfogadó Keleti-régió közönségéhez. Az utóbbi évtizedek zeneszerzési standardjait követve, tudatosan szeretnénk közelebb hozni a szórakoztató zenén keresztül a komolyzenéhez a közönséget, hiszen ha a pop-rock műfajok és a klasszikus zene kapcsolatát nem ápoljuk a jazzel, akkor egyre kevesebb személyes megjelenésre számíthatunk a közönség részéről a különböző koncerteken.

Nem alábecsülendő tehát egy minden stílust magában foglalva interpretáló jazz zenekar szerepe, hiszen a közönségépítés mellett közszolgálati feladatokat is ellát. Repertoárja széleskörű, ugyanis szórakoztató- és komolyzenei elemeket is rögzít, így mindkét zenei tábor közönségrétegét egyszerre építi és műveli.

Amikor a gyermekeink megszülettek elindult a hírfolyam, hogy feloszlottunk, többé nem vállalunk fellépést. Mi erre úgy válaszoltunk, hogy az árva gyermekek és a nélkülöző családok javára jótékonysági hangversenysorozat rendeztünk, ahonnan a tárgyi és anyagi felajánlásokat kedvükre eloszthatták maguk között a kedvezményezettek.

Nagycsaládos szülőkként fontosnak tartjuk a meghitt családi légkör fenntartását és ápolását és szeretetteljes hangulatban kívántuk az ünnepi jókívánságainkat megosztani az élet területein nélkülöző emberekkel. Úgy éreztük helyesnek, hogy zenénkkel kedvességet és szeretetet adhatunk a közönségnek és a jó hangulaton túl meghittséget és magasabb szférák által közvetített üzenetet is hazavihetnek az ünnepekre, hallgatóink.

Természetesen a rangidős bajkeverők nem hagyhatták, hogy a nevünkhöz ilyen nagyszabású esemény pozitív visszhangja fűződjön, ezért közösségi oldalainkat feltörve a koncert napján módosították a kezdés időpontját három órával későbbre, így az ismerőseink kivételével – akivel napi személyes kapcsolatban vagyunk – mindenkit üres koncertterem fogadott, hiszen az eredetileg meghirdetett koncert addigra már lezajlott.

Az előzetes szervezések így hiábavalóvá váltak, hiszen nem gyűlhetett össze megfelelő mennyiségű adomány a gyermekek és családok számára.

            Zenekari tagjaink önálló előadóként is időről időre megmutatkoznak a publikumnak. Egyik alkalommal a koncertet néhány perc után a tűzoltóság emberei szakították félbe, ugyanis egy ismeretlen jóakaró tűzbejelentésével akarta maradandóvá tenni a rendezvényt.

Az előadónk elmesélte, hogy a közönség soraiból ezt néhányan még viccesnek is találták, hiszen nevetségesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a koncert előadói a külső beavatkozás által, így több hónap munkája és felkészülési energiája ment tönkre.

Egy másik alkalommal a szervezők a honlapunkról a zenekari tagokat leolvasva az általunk előzőekben lemondott fellépést a személyes kapcsolattartási szokások megkerülésével a zenekari vezetés nélkül szerződtették le a zenekart, aki a zenekar nevét és referenciáit felhasználva néhány fővel elvállalták az előzőekben technikai okok – szabadidőkapacitás hiánya - miatt lemondott fellépést.

Egy hasonló intelligenciával rendelkező ”rendezvényszervező” megkeresésére elérhetőségeinek átadásával – kétoldalú szervezéssel – szerettük volna megerősíteni fellépési lehetőségeinket, esélyeinket.

A zenekari társunk – szintén a zenekarvezetés beleegyezése és tudta nélkül – átadta a lehetőséget az általa megfelelőbbnek –kevesebb taggal dolgozó- együttesnek.

A szervezőt ebben az esetben még az sem érdekelte, hogy a zenekar neve nem egyezik. Feltételezem ebben az esetben nem történt szerződéskötés a felek között.

A legnagyobb élelmességet az az eset bizonyítja, amikor a zenekari tagunk a tőlünk megszerzett fellépési lehetőséget szintén nálunk kisebb zenekarnak átadva már meg sem jelent személyesen a fellépésen, így a nevünkkel és kapcsolatainkkal visszaélve óriási hasznot szerezve amatőr zenészeket küldött el a helyszínre. A szervezőknek ebben az esetben csak egy lebeg a szeme előtt, hogy minél problémamentesebben végéhez érjen a rendezvény, így nem áll módjukban azzal foglalkozni pontosan ki szolgáltatja az élőzenét, vagy az élőzene felárral eladott számítógépkezelési folyamatot.

Felháborítónak találtuk, hogy a nevünkben elvállalt fellépéseket amatőr együttesek nívótlan produkcióival lehetett tönkretenni, így aláásva az előzőekben – a folyamatos támadások miatt - nehezen felépített hírnevünket.

Amikor ezek az események már nem kívánt méreteket öltöttek tudatos az emberi- erőforrás gazdálkodás és menedzsment kritériumainak megfelelően, külön utakon folytattuk a zenekar tevékenységeit.

A zenekarok és előadók közötti kapcsolatokat szorosabbra kívántuk fűzni úgy, hogy a sikeres jótékonysági hangversenyünkre vendégelőadókat szerettünk volna hívni, de sajnos nem találtuk meg a hozzánk hasonlóan – a gyermekek javát szolgálva – gondolkodó társakat, ugyanis senki nem akart a szakmából a jövő nemzedékeinek jótékonykodni, illetve a készpénzes bevételt a saját tiszteletdíjukra szerették volna felhasználni. Miután látták, hogy mekkora tömegeket vonzz a jótékonysági rendezvényünk, megrendezték saját ”jótékonysági koncertjeiket”, ahol követhetetlenné vált a felajánlások útja, de természetesen nem kell senkinek sem részletezni hová vezetett.

A karitatív tevékenységek mellett közösségi érdekeknek is szívesen eleget teszünk. 2014-ben egyedüli helyi zenekarként képviseltük városunkat a nemzetközi jazz nap alkalmából, ahol hamar kiderült, hogy ismét a szakmához való hozzáállás, a munkához való szándék és a hivatáshoz való hűség semmisíti meg a közösségi alkalmakat.

A világ minden pontján egész nap ingyenesen hallgatható – profi előadók által interpretált - jazz koncertek üzenetét egyes amatőr előadók és zenekarok úgy értelmezték, hogy a tiszteletdíjukat azért gazdálkodja ki a szervező, mert különben nem áll módjukban teljesíteni a közös koncert elvárásait. A későbbiekben technikai okokra hivatkozva lehet kommunikálni a nyilvános csatornák felé, miért nem lépnek fel egy ilyen frekventált eseményen az előzőekben többszörösen díjazott és további kollektív kedvezményekben részesülő együttesek. A közös zenélések hatása sokkal nagyobb a közös szavalásnál, vagy éneklésnél, hiszen ilyenkor az előadók a zene hatására egészen más szférákba jutnak el, spirituálisan és mentálisan egybeolvadva, közös síkra kerülnek, ahol felidézhetik közös szellemi otthonukat, megtalálhatják tehetségük származási helyét, meglelhetik lelki hazájukat.

A közösség érdekeit magas szinten kiszolgálva és a jazz- és zenekultúra népszerűsítését hivatás- és küldetés szinten megvalósító zenekarként megtisztelőnek éreztük a felkérést, azonban nehezen fogadtuk el, hogy a zenésztársaink miért nem tudnak azonosulni a világ szinten elismert és támogatott közönségbevonzó eseménnyel

A legdiplomatikusabb kommunikációs formában képviselve közös érdekeinket sem tudjuk megérteni, miért kell ennyi ember szórakozását tönkretenni.

A saját szervezésükben koordinált rendezvényeken állandó vitatéma tárgya a közönség létszáma, hiszen egyes zenekarok eljutottak oda, hogy még a személyes baráti- illetve ismeretségi körükből sem tudnak zenekaruknál nagyobb létszámú közönséget bevonzani és saját kudarcukat más zenekarok sikerének és elvonzóerejének tulajdonítják.

Folyamatos panaszkodást hallani felőlük, hogy minden koncerten ugyanaz a konkrét pár személy van csak jelen és nem lehet frissíteni a közönség-összetételt.

Aki viszont egy kicsit is jártas a mai koncertéletben, tudatában van, hogy az előadók nem egymás ellenségei, hanem ellenfelei, akik egymás szerepét kiegészítve teszik teljessé a koncertélet palettáját. A közös alkalmakat közönségtoborzásra felhasználva igényes és változatos műsorokkal mutatkozhatnak be a különböző együttesek, így egymás munkáját segítve lendíthetik előre a fejlődést, megőrizve a zenekarok pozitív megítélését.

Ezek az alkalmak széles közönségrétegek előtt való bemutatkozásra alkalmasak és így hivatott átörökíteni az egyetemes értékeket az utókornak.

Művésztanárként a jövő közönségét nevelve napi szinten tájékozódhatunk a gyermek- és felnőttkori zenei igényekről, aminek birtokában újabb és újabb programokat állíthatunk össze, a megváltozott igényeknek megfelelően.

            Az utóbbi néhány hónap termése, hogy napi rendszerességűvé váltak a közösségi oldalainkat és az email fiókjainkat ért támadások. Ennek eredménye, hogy az utóbbi másfél év személyes és üzleti levelezéseit aljas bűnözői módszerekkel egyszerűen lelopták – véglegesen törölve azokat - az email postafiókunk archívumából. A hosszú évek alatt megszerzett kapcsolataink és kapcsolattartóink személyes elérhetőségei így váltak üzleti termékké, aminek már konkrét árakat szabhattak a – zenekar jó hírnevét fenyegető - mellékes bevételt szerezni vágyó becstelen formáció és információtolvajok.

A zenész munkamoráljára jellemző tehát, hogy ha nem kell további elvárásoknak megfelelni szívesen felveszi a munkát, de azért, hogy a nagyközönség számára is látható legyen tevékenysége semmit nem tesz – vagy mert nem akar, vagy mert nem tud –, de ha lehetősége adódik ingyen – akár becstelen formában is – megszerezni mások lehetőségeit már nem marad tétlen, azonnal munkához lát, ha lehet végleg eltávolítva a kollégát a színről.  

Ilyen tapasztalatokkal a hátunk mögött hogyan tudjuk teljesen felkészíteni a következő nemzedékeket a rájuk váró megpróbáltatásokra, hiszen az emberi oldalon történő atrocitások folyamatosan megújuló módszer-rendszerében még a mai kor tapasztalt - pragmatikusan intellektuális és konvencionálisan gyakorlatias – emberét is nagy megpróbáltatások elé állítja. Előfordulhat, hogy a szakmai nagykorúsághoz vezető út a támadások kivédéséhez szükséges kompetenciák elsajátításával kezdődik és tudomásul kell venni minden művésznek, hogy ha többet akar nyújtani és adni társainál – akár a közönség szeretetében, akár szakmai kvalitások terén – előbb tapintatosan fel kell mérnie a helyi viszonyokat, hogy Ő adhat-e, tőle elfogadják-e és engedik-e, hogy adjon? Ehhez először biztosítani kell a külső feltételeket, hogy minden ember a képzettségének megfelelő munkát végezzen és végezhessen!

A jövő zeneművész-tanárának – azon túl, hogy több hangszer mellett a saját ének- és beszédhangját is biztonságosan kezeli -, ezekkel a szakmabeli viszonyokkal is erősen számolni kell. Amit nem tanítottak meg – mert ilyen problémákkal nem találkoztak – tanáraik, professzoraik, azt a mai kor felkészülten előrelátó és tudatosan előregondolkodó előadó személyiségének át kell tudni örökíteni az utókor szakmai utánpótlásának, mert a művészek küldetése mégiscsak – a közönség és a szakma elismerésével felvértezve, erőn felül folytatva- a világ szebbé tétele, ha hagyják, ha nem!

Debrecen, 2014. Május 1.

Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester, Zeneszerző