Humánerőforrás
menedzsment a zeneművészetben
Korunk
legnagyobb kihívása a szakmai menedzsment HR és PR ágazatának menedzselése,
hiszen a változásmenedzsment mellett időről-időre
válságmenedzsment-beavatkozásokat is szükséges alkalmazni.
Ezek a beavatkozások jelentősen rontják
a vezetők népszerűségét, azonban korszerű és versenyképes HR-fejlesztési
megoldásokkal minden program és törekvés sikeressé válhat, így az azokat
elindító vezető hosszú távon visszanyerheti népszerűségét, hiszen szervezete
számára folyamatos fejlődést és naprakész tudást tud biztosítani, a szakmai
státuszok megőrzésével és a szervezeti teljesítmény fokozásával.
Napjainkban a legnagyobb problémák a
hatékonyság és a teljesítmény kapcsán merülnek fel, hiszen kevésen vállalják
személyesen, hogy önszorgalomból kiterjedt szakmai életművet, kapcsolati hálót,
vagy adatbázist hozzanak létre.
Ehhez elengedhetetlen lenne ugyanis a
folyamatos, céltudatosan előrelátó és előregondolkodó tervezői-megvalósítói folyamatszervezés,
valamint a személyes komfortzóna feláldozása a közös szakmai fejlődés érdekében.
Egy másik jelentős probléma, hogy a
tapasztaltabb szakemberek egyik része a tudatosság kizárása mellett
tevékenykedik, így nem ismeri életpályája következő fejlődési szintjét, a másik
részük szakmai titkokként kezelik saját ismereteiket és tudásukat, ezért nem is
mutatnak hajlandóságot a fiatalabb generációk edukálására, a szakmai értékek
átadására.
Az
EU egyik alappillére a LLL – élethosszig tartó tanulás – elve, amely a művészszakmában
is elengedhetetlen, hiszen a gyors változások követése teszi lehetővé, hogy a magasművészet
mindig emberközeli állapotban maradhasson.
Ennek érdekében a közeljövőben
szükségessé válik a művészeti sztenderdek rögzítése és tudatosítása, mind az alkalmazott
módszerek, mind a felhasznált eszközök tekintetében.
Talán a legelső lépés
lehetne egy Művész Akkreditációs Program
– MAP, angol nevéből eredően akár egyfajta művészszakember- és program-térképként
is funkcionáló adatbázis – kidolgozása, a speciális művész-programok és
specialista művész-szakemberek lokális térképével. A legfontosabb programrészek
praktikusan a Tervezés – Teljesítés – Minősítés
– Értékelés – Akkreditáció folyamatstruktúrában jelennének meg, így az
előkészítéstől a címszerzésig minden fontos állomás megjelenik, amelyek ehetővé
teszik, hogy a különböző rangú rendezvényekhez megfelelő kategóriában
akkreditált művészek szolgáltathassanak, a minőségi szakmai jelenlét
fokozásával.
Ez a kezdeményezés a szakmai konfliktusok
megelőzését célzó feladatteljesítéssel jár, így segítségével elkerülhetőek a színvonalon
aluli műsorszolgáltatások és pozitív versengés alakulhat ki a szakmai fejlődés
érdekében.
A pozitív szakmai
versengéseket a szakmai vezetők képesek legjobban menedzselni, hiszen szerepeik
között a mentori, a leaderi és a menedzseri szerepkörök egyaránt
megtalálhatóak.
A legfontosabb feladat az általános
megbecsültség - hiánytól szenvedő szervezetek tagjainak önbizalomépítése, amely
a teljes szervezeti kultúrára hosszú távú pozitív hatást gyakorol.
A HR folyamatok sajátossága, hogy
folyamatos, építő jellegű fejlesztést igényelnek, az emberi erőforrás sajátos
képességeire alapuló, teljesítményfüggő célkitűzési-, majd fejlesztési-,
karriertervezési- és végül a jutalmazási rendszer fenntartásával.
A szakmai megbecsültség a teljes
folyamatban nélkülözhetetlen, szinte a HR menedzsment egyetlen ingyenes folyamat-motivációs
forrása.
Amennyiben a szervezeti
kultúrán belüli egyéni szerepek az adott feladatkörhöz illeszkedően kerülnek önkéntes
vállalásra az adott szervezet fenntartható fejlődés elé néz, hiszen az önállóan
vállalt – személyes képességekhez, felelősséggel és hatáskörrel megválasztott –
feladatellátási tevékenységek alapvető örömforrásként generálják a sikert.
A művészi tevékenységek
folyamatos ellenőrzése, időszakos értékelése és a közönség visszajelzése fontos
szegmense a fejlődésnek.
A legpraktikusabb és legkorszerűbb
hozzáállás, ha a koncerttermi jelenlét mellett a digitális fórumokon, a
videomegosztók globális ”nagyszínpadán” történő megjelenés is kiemelt szerepet
kap a közönséghez való eljutás érdekében, így az elismerés és az önbizalom
erősítése is meghatározó lesz.
A
legkorszerűbb munkahelyekhez hasonlóan – ahol a munkavállaló saját otthoni
környezetén belül végezheti projektmunkáit – a zeneművészek is könnyedén
javíthatják munkafeltételeiket, így egy-egy okosotthon kiváló
eszközfelszereltsége kiváló eszközeként szolgálhat a művészi projektek steril megalkotásának
és sokdimenziós rögzítésének.
A
versenyképességet tovább növeli a nemzetközi pályázatokon történő részvétel és
az innovatív fejlesztések kidolgozása a zeneművészetben.
Azontúl, hogy ezek az alkalmak segítik a
szervezeti klímafejlesztést, motivált és inspirált atmoszférát teremtenek a
zeneművészek részére.
Egy-egy speciális készségeket igénylő
projekt, vagy pályázat elindításánál külső szereplők bevonása is lehetséges,
amely újfajta szemléletű gondolkodásmód, gazdag inspirációs- és fokozott
motivációs erő elsajátítását teszi lehetővé.
Ahogy a személyes
elvárások a zeneművészek részéről a szervezetekkel, intézményekkel szemben
fokozódnak úgy mérséklődik az ellentételezés gyakorlati értéke.
Zeneművész-elvárások:
-
kiváló hangulat
a próbákon, fellépéseken
-
baráti
hozzáállás
-
kiszolgálás,
segítség, támogatás
-
ingyen
reklámozás, népszerűség-növelés
-
nemzetközi
hírnév
-
gyors fejlődés
és előrejutás kevés befektetett erőforrás mellett
-
személyes
érdekek beépítése
-
középszerű
teljesítményért is elismerés
-
könnyen
teljesíthető feladatok
-
értékszerzés elköteleződés
nélkül
-
mobilitás és
gyors reagálás fenntartása
-
különleges,
kiemelt bánásmód
A
lista még további elvárásokkal is könnyedén kiegészíthető, de ezek a
legelterjedtebb művészi munkaigények, amelyek ellentételezése
gyakran nagyon kevés, szinte csak az elvárható művészi előadásra korlátozódik,
tehát a művész így nem igazán válhat vonzó humán-erőforrásossá egyetlen művészi
szervezet, vagy intézmény számára sem.
A
klasszikus értelemben vett humánerőforrás ismérvei:
-
kreatív
-
motivált
-
inspirált
-
alkotó
-
előadó
-
mobilis
-
befogadó
-
változáskész
-
fejlődőképes
-
készségesen segítőkész
-
tudatos
-
sikerkereső
-
biztonságkereső
-
kooperatív
-
kapcsolatépítő
-
tisztességes, megbízható
-
őszinte, hiteles
-
informatív
-
edukatív
-
kommunikatív
-
adminisztratív
-
hasznosan sokoldalú
-
globális dimenziójú
-
magasan képzett, művelt
-
korszerűen versenyképes
-
hatékony
-
kiváló szervező, tervező és megvalósító
-
lojális
-
egészséges önbizalommal rendelkezik
-
önálló
Ezek közül a zeneművészetben hasznos HR
készség-szükségletek a mai korban a tudatos teljességet követelik meg a
művészektől, tehát egy mai művésznek szinte az összes meghatározó
tulajdonsággal rendelkeznie kell ahhoz, hogy fenntartható maradjon a fejlődési
ciklusa és megfelelő mértékű – nyilvános megjelenésű - promotálással is alá
legyen támasztva munkássága.
A
nyilvános megjelenésekben kulcsfontosságú szerepet tölt be a zeneórák nyilvános
dokumentálása, legalább HD minőségű audiovizuális anyaggal, hiszen ezeken az
alkalmakon mutatható meg a legalkalmasabb formában a készségfejlesztés
gyakorlata, maga a tudásmegosztási folyamat.
A zeneművész különleges készsége a tudása magas szintű - adott tér-idő
dimenzióban rendezetten megjelenő - szervezettsége, azonban a mai zeneóra tanítási
formák korszerűtlenségük okán alkalmatlanok a hatékony tudásátadásra, ezáltal a
zeneművész-tanár tartós depresszió- és bezártság-érzetet tapasztalhat.
A zeneóra
feszültségei mellett a nyilvános jelenlét folyamatosan változó irányainak
követése is komoly terhet ró a zeneművészekre, akik – az egyetemes örök tudást alázatosan
tisztelő - hivatásukból adódóan idegenkednek, olykor el is zárkóznak a korszerű
irányváltozásoktól, így eleve hátrányból indulnak a versenyszféra szabályaihoz
kötődő – jelenlétét fokozó - kulturális és kreatív iparral szemben.
A média világában a
PR-folyamatokra alkalmazott népszerű 80% marketing - 20% tartalom modell a
művészet-menedzsmentben 90%-10% arányban fokozódott, hiszen a
tömegkultúra-terjedés hatásainak, a digitalizációnak, a globalizációnak és a
kulturális válságnak köszönhetően megváltoztak a közönségszokások, valamint
érezhetően a hétköznapi problémamegoldó gyakorlatban is hasznosuló művészeti
formák iránt nőtt az érdeklődés.
Egyes területeken kizárólag ebben az
igényelt formában maradhatott fenn a zeneművészi magaskultúra.
Az
otthonokból kikerült magaskultúra szerepe is megváltozott, hiszen magas
edukációs-információmegosztó tartalommal kiegészülve vált sikeressé az elmúlt
években.
Míg az előző korokban szinte a kötelező
dress-code-nak megfelelve volt illendő megjelenni a művészi zenét megszólaltató
koncerteken, mára már a műveltebb fogyasztók öltözés közben, feltöltődéshez, vagy
csupán háttérszolgáltatásként használják a művészi zenét.
A provinciális jellegű területeken
kizárólag a populáris zeneszerzők egy-egy alkotását ismerik az ott élők, azonban
elmélyült tudással nem rendelkeznek azokkal kapcsolatban, rosszabb esetben nem
is igénylik, vagy esetleg elzárkóznak azok megismerésétől.
A megváltozott – az
átlagművészek számára - ismeretlen igények megjelenése kritikus, már néha
válságos élethelyzeteket teremt az előadók és alkotók fejlődésében.
Általánosságban elmondható, hogy
többségében nem képesek tartani a tempót a versenyképesség területén a vezető
szellemű, kiemelkedő szakmai tehetségekkel.
A technikai tudást legmagasabb szinten
birtokló művészek mára veszélyforrások közepette folytatják tevékenységeiket,
hiszen specialistaként, általában egy módszert, vagy eszköz használatát emelték
világszínvonalúra, így a sokoldalú hasznosulás és illeszkedés helyett kizárólag
egy adott szegmens számára nyújtanak nélkülözhetetlen ismereteket és pozitív
példát. Az infokommunikációs korban azonban a technikai tudás és kondíció
megőrzése mellett a menedzselési folyamatok professzionális vezetése is
elvárás.
A nem megfelelő szakmai
attitűd és a korszerűtlen ismeret- és tudásanyag, valamint a kudarckerülő
magatartásformák ragaszkodó birtoklása miatt nagy a művészi fluktuáció, amely
elsősorban az alkotó-, másodsorban az előadóművészetet érinti.
A lokáció-, a szakma- és a pályaelhagyás
miatt lecsökkent a karizmatikus, közösségüket szolgáló vezetők száma a
szakmában.
Még kevesebben hajlandóak tudásukat
megosztani szaktársaikkal és a felnövekvő tehetségekkel. Ennek a legfőbb oka,
hogy a mára általánossá vált elismertség-hiány nagyfokú megbecsületlenség-érzés
által meghatározott érzelmi válságba kényszerítette az egyéb tekintetben
kulturális alapszükségleteket biztosító művészeket.
Szerepvállalásaik csökkenésével
mérséklődtek a közönség kulturális választási lehetőségei is, így a könnyen és
azonnal elérhető tartalommegosztó fórumokhoz fordultak szükségleteik
kielégítése érdekében.
Meghatározó lett a
szakmai féltékenység kiterjedése a jellemzően kooperatív formában működő művész-szervezeti
kultúrákban is. Nemzetközi hírnevű intézmények, együttesek és szervezetek munkamorálja
vált válságossá az elmúlt időszakban, hiszen a célközönség fokozatos eltűnésével
a közösségi célok is lassan elhomályosultak.
Már nem egyértelműek a katartikus
hatások az egyetemes értékek tekintetében, hiszen a meghatározó jelképek
helyett globális idolok lettek a közösségi kohézió és tömegtudat formálói.
A
digitális társadalom közönsége már egyedi, populáris kultúra által
tömeggyártott ipari jelképeket tekint élete meghatározó motívumának.
A művészek célja, hogy az emberekhez
közel maradva magasabb eszmék elsajátítását tegyék lehetővé, amelyek
értelmileg, érzelmileg és szellemileg is képesek emelni a különböző személyes
és kollektív fejlődési szinteket.
A művészi programok specializálódása és széleskörű
- stilisztikai, formai, módszertani és eszközalkalmazási – kiterjedése elősegíti
az adott művész célközönséghez történő eljutását.
Ezek a programok tartalmilag a
legritkább esetben egyeznek az előadó-, vagy alkotóművész törekvéseivel,
viszont nagyközönség előtti gyakori megjelenést és aktív jelenlétet tesz
lehetővé számára, amelybe beletartozik a tudatosan megtervezett és
megvalósított digitális és virtuális tartalom-megjelenés és információmegosztás
is.
A
mai kor tehetségei már tudatosan kell, hogy felépítsék életpályájukat,
amelyekhez elengedhetetlenül szükséges a professzionális tehetségmenedzselés.
A különböző tehetségmodellek eltérő
látásmód szerint tekintenek a tehetségek szerepköreire, így a modelleket
felépítő feltételek és tényezők is változóak a megközelítés szerint.
A művészek tehetségekre – azon túl, hogy
az általános tehetségmodellek minden feltétele igaz rájuk - sajátságos
tehetségmodell vonatkozik, hiszen az átlagtehetségektől eltérően magasabb
kulturális és társadalmi szerepvállalással rendelkeznek, már a kori
életszakaszokban is.
Általánosan elterjedt Tehetségmodellek:
-
Mönks–Renzulli-féle tehetségmodell (1992)
1.
Iskola, 2.
Társak, 3. Család
Tehetség= Motiváció, Kreativitás, Kivételes
képességek
-
Czeizel Endre 2 × 4 + 1 faktoros talentummodellje (1997)
1. Család, 2.
Iskola, 3. Kortárscsoport, 4. Társadalom +1 Sors
Tehetség=
Motiváció, Kreativitás, Specifikus képességek, Általános értelmesség
1.
Tehetségkészség
(gyakorlati tapasztalat) – begyakorlott legyen, ne csak információ szintű,
TEHETSÉGAZONOSÍTÁS szintje
2.
Nevelés
(műveltség-, ismeret- és tudásszint) – értelmileg átlagos, érzelmileg elmélyült
és szellemileg magas fokú legyen, TEHETSÉGGONDOZÁS szintje
3.
Elismertség
(általános megbecsültség) – egyensúlyban legyen, tehát ne alul-, vagy
túlértékelt, TEHETSÉGMENTORÁLÁS szintje
4.
Hasznosulás
(gyakorlati illeszkedés) – hétköznapi, emberközpontú haszna legyen,
TEHETSÉGMENEDZSELÉS szintje
5.
Tér-idő
(környezeti kiterjedések) – megfelelő legyen, jó időszakban, jó lokációban,
TEHETSÉGKÖVETÉS szintje
A tehetségkészség, tehát a gyakorlati
tapasztalat az első olyan tényező, amely a korszerű tehetségazonosítást
megkönnyíti, hiszen abban az esetben, ha a gyakorlat hiánya miatt egy tehetség
rejtve marad a nyilvánosság elől képtelen lesz bekerülni a meghatározó szakmai
támogató körökbe.
Ahhoz, hogy egy tehetség gyakorlatot szerezhessen,
először ismereteit kell, hogy tudássá rendezze. A begyakorlott tudás lényege,
hogy a megszerzett információkat megfelelő időben és helyen koncentrálva,
láthatóan juttassa érvényesüléshez a tehetség.
A tehetségkészség tehát a Tehetségazonosítás
szintjén segíti a tehetség-megjelenést.
A nevelés a második tényező a tehetség
megjelenéséhez.
Az otthonról származó általános műveltség-, az
elmélyített ismeret- és tudásszint lehetővé teszi az értelmileg átlagos,
érzelmileg elmélyült és szellemileg magas fokú tehetség fogyasztói társadalomba
történő beilleszkedését, aki az általános normákhoz, a szakmai és a digitális
társadalomkulturális szabályokhoz a fegyelmezett igazodás révén juthat csak erkölcsileg
és etikailag is magas szintre.
A nevelés tehát kulcsfontosságú a Tehetséggondozás szintű
tehetség-megjelenéshez.
Az elismertség,
az általános megbecsültség a harmadik tényező a tehetség kibontakozásában.
Annál a tehetségnél, akinél a megbecsültségi szint egyensúlyban van, tehát nem
alul-, vagy túlértékeltek a tevékenységei, pozitív hatású megerősítést nyer,
hogy tehetségét nyilvánosan újra és újra merje felvállalni.
Ehhez a legegyszerűbb
út, ha a művésztanár a Tehetségmentorálás szinten támogatja a tehetség-megjelenést.
A hasznosulás, a gyakorlati illeszkedés a negyedik tényező, amely feltétele,
hogy a tehetség tevékenységeinek hétköznapi, gyakorlati emberközpontú haszna
legyen.
Maga a hasznosulás tudata is óriási motivációs erőt
biztosít a tehetség számára hasznos tevékenységeinek kialakításához,
fenntartásához és továbbfejlesztéséhez.
Ehhez szükséges, hogy a tehetség önállóan találja
meg a szerepeit és ne külső ösztönző- vagy kényszertényező által váljon
alkalmassá arra.
A hasznosulás tehát a Tehetségmenedzselés szintjén
teszi lehetővé a tehetség-megjelenést.
A tér-idő az ötödik tényező a tehetség
szerepeinek, tevékenységeinek tudatosításában. A környezeti kiterjedések
meghatározóak a tehetségfolyamatokban, hiszen a kronológ-időszakbeli és
lokálisan is megfelelő kiterjedési sajátosságok teszik alkalmassá a tehetséget
a nyilvános megjelenésre és a láthatósági képesség fejlesztésére.
A tér-idő dimenzió ezért
a Tehetségkövetés szintjén segíti a tehetség-megjelenést.
Amint ez az 5 alapfeltétel a megfelelő
tehetségmenedzselési szinttel párosulva teljesül a jellemzően kreatív
tehetségek nyilvánosan láthatóvá válnak és aktívak tudnak maradni, a hétköznapi
tudatállapotból kilépve, önállóan is képesek lesznek alkotni.
Azonban amint egyik tényező is háttérbe
szorul a tehetség már nem lesz képes nyilvánosan megmutatkozni, így nagy a
veszélye, hogy tehetségfolyamatai örökre rejtve maradhatnak, ami a mai kor korlátlan
digitális megjelenési formáit tekintve életszinten válhat tragikussá.
A tehetség-életpályafejlesztés
korunkban a sokoldalúság (multifunkcionalitás) és a problémamegoldó
(dilemma-döntés) - készség statikus startpillérei segítségével válik egyfajta
tehetség-rakétaindító rendszerré, amely biztosítja a tehetség gyors, magas-dimenzionális
kiemelkedését, az átlagostól való elrugaszkodását.
Ahhoz, hogy egy tehetség megfelelő
minőségben legyen képes értéket teremteni, elengedhetetlen a tradicionális és a
korszerű elvárások teljesítése, tehát egy szakmán belül minden gyakorlati
feladatellátáshoz szükséges tudással és tapasztalattal rendelkeznie kell.
A legtöbb hiányosságot és
sikertelenséget a klasszikus ismeretektől és az egyetemes tudástól való teljes
elszakadás okozza, hiszen a régi, sikeres hagyományok és formák lerombolása
állandó veszélyhelyzetet teremt a sikerkereső fejlődési ciklusokban.
Az építő jellegű, de korszerű és átfogó
tapasztalatokra épülő, értékteremtő fejlődés alapja tehát az SDCA
ciklus-követő, továbbfejlesztő értékmegőrzés.
A
versenyszféra sztenderdjeit a kreatív folyamatokra alkalmazva erőteljes és
hosszútávú sikerhatás érhető el, amely a leggyakrabban látens szakmai
megbecsülésben nyilvánul meg. A vezető
művészek sikerein felbuzdulva az általános szorgalomhiánnyal küzdő
átlagművészek részt elvenni, de sosem részt venni szándékoznak a sikerig
vezető kemény és kitartó munkában és valójában át sem látják, hogy milyen
folyamatrészek szükségesek a következő célállomás eléréséig.
Természetesen
minden egyes megtett célállomás, megszerzett siker – az azt követő fokozott
figyelemjelenlét és érdeklődéstöbblet-megnövekedés miatt - megfelelő védelmet
követel, hiszen nem megengedhető, hogy a küzdelemre képtelen szereplők ingyen
férjenek hozzá mások értékes sikeréhez és az ahhoz tartozó megbecsüléshez.
Az IQ-EQ-SQ szigorú szabályrendszerét - meg nem értett módon
és népszerűtlenül is – követő és betartó szolgálóvezető művészek ennél fogva
nem rendelkeznek hatalmas baráti körrel, azonban szakmai támogató kapcsolati
hálójuk jelentősen kiterjedtté válik már rövid idő alatt, sikerkereső
attitűdjük miatt.
Az esetükben jól megfigyelhető
tudatosság az erkölcsileg helyes döntésekkel és a tisztességgel társulva végtelen
garanciát biztosít és erőtöbbletet számukra a folyamatos sikerességért és
megbecsültségért folytatott küzdelemben, amely lehetővé teszi, hogy a
kiemelkedő tehetségű, fokozott szerepvállalással rendelkező szolgáló-vezető
zeneművészek koruk globális dimenziójú példává válhassanak.
Kiemelt szakmai célok
és elvárások:
-
Szakmai minőségbiztosítási sztenderd kritikus
és érvényes alkalmazása
-
Szakmai (közönségigényeket és
művészszükségleteket) támogató közeg kialakítása
-
Szakmai tisztesség és megbecsülés
általános kiterjesztése
-
Szakmai hitelesség és értékközvetítés széleskörű
tudatosítása
-
Szakmai lehetőségbiztosítás a
versenyképes, innovatív fejlődés érdekében
Debrecen, 2017.
Január 1.
Domokos
János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester, Zeneszerző,
Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,
a Művészi
Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet vezetője
